|
Jön a PC-forradalom
Az ötödik számítógépes forradalom előtt áll a világ, ez az átalakulás pedig forradalmasíthatja a tudományt is mondta Steve Ballmer. A Microsoft vezérigazgatója mindezt Hannoverben, a világ legnagyobb információtechnológiai és telekommunikációs kiállítása, a CeBIT megnyitóján jelentette ki.
Steve Ballmer szerint az ötödik forradalmat egyebek mellett az erősebb számítógépek, az adattárolás növekedése, a természetes emberi kommunikációra épülő számítógépes környezet kialakulása és a kivetítő-technológia fejlődése jellemzi majd. A Microsoft vezérigazgatója úgy véli, az egyik legjelentősebb elem az lesz, hogy a számítógépek megtanulják a felhasználók szokásait, azokhoz alkalmazkodnak majd. Emellett univerzálódnak a különböző eszközök, és a számos jelszó és felhasználónév helyett egyetlen digitális azonosítással mindent elérhetnek majd az emberek. Az információtechnológia egyik legnagyobb feladata a közeljövőben az energiafelhasználás csökkentése tette hozzá.
|