2008. március 6., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 37-38. (505-506.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Ukrajnai Magyar Napok

Harmadik alkalommal rendezik meg az Ukrajnai Magyar Napokat. A nagyszabású rendezvénysorozatot az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség szervezi. Az esemény egyik vendége Ilia Mihály, Széchenyi-díjas irodalomtörténész lesz. A programsorozat Ungváron értelmiségi fórummal veszi kezdetét. A magyar kultúra népszerűsítőivel Kijev és Lemberg művészetpártoló közönsége is találkozhat. Az érdeklődőket szívesen látó szervezők képzőművészeti kiállítással, színes koncertprogrammal és egyéb érdekességekkel készülnek.

Vendégségben Miskolcon

A Beregszászi Petőfi Sándor Nyugdíjas Egyesület számos alkalommal kap meghívást határon túli és inneni testvéregyesületeitől. A miskolci székhelyű Összefogás Közhasznú Nyugdíjasklub tagjai 10. közgyűlésükre várták szeretettel a beregszásziakat. Ezzel egy időben került sor a 8. kocsonya-fesztiválra is, mely szintén érdekes programokat ígért a városba érkező vendégeknek.

Adócsalók

A múlt évben százhárom adócsalásra derített fényt Kárpátalján a megyei adómilícia, tájékoztatta a médiát Jurij Malcev. Az említett rendőri szerv vezetője elmondta: Az esetekből ötvennégy a súlyos és rendkívül súlyos kategóriába sorolható. Hetvenegy esetben megtörtént a vádemelés. Öt adócsalás összértéke meghaladja az egymillió hrivnyát. Zömmel a jövedéki termékek forgalmazása körül fordulnak elő törvénytelenségek. A másik népszerű visszaélés az ÁFA-csalás. Tavaly százhatvannégy alkalommal próbálkoztak törvénytelen módon az ÁFA visszaigénylésével.

Kárpátaljaiak haltak meg

Két földink vesztette életét, további három pedig súlyosan megsérült abban a balesetben, mely a Lemberg megyei Tuholka település közelében történt. A sors iróniája, hogy a balesetet okozó Renault nyerges vontató sofőrje és a karambolt vétlenül elszenvedő Volga utasai egyaránt kárpátaljaiak voltak. A személygépkocsi vezetője és fiatal nőutasa szörnyethalt. Az autó többi utasát különböző sérülésekkel szállították kórházba.

Zavaró utcanevek

A nagyváradi önkormányzat akcióba kezdett, amely során lefesteti a magyar feliratokat, jelentette be Mihai Groza. A város polgármestere elmondta, a rendőrség keresi azokat, akik "a közvagyont rongálták", és ha megtalálják őket, "alkalmazzák majd velük szemben az erre vonatkozó büntetőjogi törvényt". Szerinte az RMDSZ-frakció is osztja véleményét a kérdésben. A város 700 utcájából ma alig harminc viseli magyar személyiségek nevét, de ezek nagy része sincs helyesen feltüntetve.

Ezrek kérik

Több ezren írták alá azt a nyílt levelet, melyben magyar nemzetiségű vagy legalább magyarul jól beszélő püspök kinevezését kérik a Szlovák Püspöki Kartól. Az aláírók közt több szlovák nemzetiségű hívő és egyházi személy, valamint 25 magyar szervezet, többek közt a Csemadok vezetősége is szerepel. A nyílt levél emlékeztet, hogy saját püspökük van az Ukrajnában vagy az Amerikában élő szlovák katolikusoknak.

Alaptalan vád

Vladimir Palko volt szlovák belügyminiszter szerint a jelenlegi tárcavezető, Robert Kalinak elhamarkodottan, alaptalanul vádolta meg Malina Hedviget. Palko visszautasította Kalinaknak azt a feltételezését, hogy azért van ezen a véleményen, mert csak a kormányellenes médiákból tájékozódik.

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó