| 2007. november 8., csütörtök |
Országos közéleti lap |
III. évfolyam, 174-175. (439-440.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Jelentős értékű irodatechnikai berendezést zsákmányoltak azok az egyelőre ismeretlen tettesek, akik Mecseki Zoltán, Magyarország Ungvári Főkonzulátusa diplomatájának szolgálati lakásába törtek be. »»
|
A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény alapján magyarországi és határon túli magyar politikusok részvételével megtartotta soron következő ülését a Regionális Egyeztető Fórum (REF). Ukrajnát Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), illetve Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke képviselte. »»
|
A kérdésre kíséreltek meg választ adni a témában illetékes hazai szakem-berek és külföldi diplomaták tegnap a média képviselői előtt. Halina Horo-hovszka, az Ukrán Külügyminisztérium kárpátaljai képviseletének új vezetője mutatta be többek között Marian Sladeceket, a Szlovák Köztársaság ungvári főkonzulját, Nagy Attilát, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulját és Volodimir Hoblikot, a megyei állami közigazgatás elnökhelyettesét. »»
|
Amennyiben a légkört és a környezetet kevésbé terhelő új műszaki megoldások közül a gépjárműveknél a bioüzemanyag, úgy a vasúton a hidrogéntáplálású energiaforrások fejlesztése és üzembe állítása az egyik ígéretes, jövőt célzó alternatív lehetőség. Vajon hány lépésre van ettől Ukrajna, illetve Kárpátalja? érdeklődtünk Igor Ivanocskónál, az ungvári pályaudvar állo-másfőnökénél. »»
|
A korláthelmeci Szíjjártó Eugénia egy évben kétszer termeszt burgonyát. Július végén kiszedi a hagymát és a fokhagymát, helyükre krumplit vet. »»
|
A munkácsi Rákóczi Ferenc Irodalmi és Közművelődési Kör keretein belül működik az a nyugdíjasklub, melynek alapító tagja és immár hét éve elnöke Antónik Angéla. A végzettségét tekintve konzervipari mérnök mind a mai napig lelkiismeretesen, teljes odaadással végzi munkáját. »»
|
Igazságszolgáltatásunkat gyakran éri az a vád, hogy túlságosan elnéző egyes bűncselek-mények elkövetőivel szemben. A közvéleményt is felháborító enyhe ítéletek mögött az emberek korrupciót gyanítanak. Konkrét tények ismerete nélkül persze senkit nem lehet azzal megvádolni, hogy pénzt adott, illetve fogadott el, vagy egyéb módon ügyeskedett azért, hogy a lehető legmegfelelőbb ítélet szülessen. »»
|
Ma délután 17 órakor (k. e. i.) az ungvári református templomban ökumenikus igehirdetés keretében lesz Varga Katalin második lemezbemutatója. Az Ungvári Nemzeti Egyetem másod-éves matematikus hallgatója Vitamin rovatunknak nyilatkozva elárulta: életét a zenélés teszi teljessé. »»
|
Sokat cikkeztünk a sporttörténelmi, a közelmúltban Munkácson rendezett LékóIvancsuk 12 játszmás rapid sakktorna kulisszáiról. Ezúttal, egyfajta lezárásként, a két sakkzsenivel készült exkluzív interjúnkat ajánljuk sportkedvelő olvasóink figyelmébe. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2007 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |