|
Nosztalgiázó Nosztalgiások
A munkácsi Rákóczi Ferenc Irodalmi és Közművelődési Kör keretein belül működik az a nyugdíjasklub, melynek alapító tagja és immár hét éve elnöke Antónik Angéla. A végzettségét tekintve konzervipari mérnök mind a mai napig lelkiismeretesen, teljes odaadással végzi munkáját.
Az alakuláskor kétszázötvenen voltunk emlékszik vissza Angéla néni, miközben a névsort lapozza , és három csoportba tagolódtunk. Nívós, irodalmi és művészeti témájú előadásokra került sor az összejöveteleken. Kár, hogy az utóbbi időben megtorpant ez a pezsgő klubélet. Ez azzal is magyarázható, hogy sajnos, mára csak ötvenen maradtunk, az alapító tagok közül pedig mindössze öten. Nagyon kevés "friss" nyugdíjas csatlakozott hozzánk.
Kéthetente rendszeresen találkoznak a Rákóczi-kastélyban lévő klubszobában. Odafigyelnek egymásra, számon tartják és méltatják egymás születésnapját. Látogatják a betegeket, segítenek nekik a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában.
A Nosztalgia-kör alkotja a kis közösség magját, akik 1993-ban kezdeményezték a várban a Zrínyi-szoba létrehozását is. Azóta is ők azok, akik kiveszik a részüket a nagyobb ünnepek, jeles napok szervezéséből.
Ha szerény keretek között is, ám igyekszünk minden ünnepet emlékezetessé tenni mondja az elnök. A férfiak zenélnek, mi énekelünk, verset mondunk. Összetart bennünket ez a klub. Többen alig várják már az összejöveteleket, hiszen ez az egyetlen szórakozásuk. Itt elmondhatják bújukat-bajukat.
Nagy fájdalom, panaszolják, hogy már kétszer is kirabolták őket. Jóformán minden mozdíthatót elvittek. Közte az értékes irodalmi lemezeket a lemezjátszóval együtt. Még a képeket is leszedték a falról, csak a keretet hagyták meg. Az ellopott tárgyak számukra szinte pótolhatatlanok, hiszen semmilyen anyagi támogatásban nem részesülnek. Mindent egyedül, a tagdíjakból fedeznek. Ennek ellenére reménykednek, hogy hamarosan jobbra fordul soruk. Addig pedig egymást biztatva nosztalgiáznak.
Varga Márta
|