2007. november 8., csütörtök Országos közéleti lap III. évfolyam, 174-175. (439-440.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Feltűnően "humánus" ítélet

Igazságszolgáltatásunkat gyakran éri az a vád, hogy túlságosan elnéző egyes bűncselekmények elkövetőivel szemben. A közvéleményt is felháborító enyhe ítéletek mögött az emberek korrupciót gyanítanak. Konkrét tények ismerete nélkül persze senkit nem lehet azzal megvádolni, hogy pénzt adott, illetve fogadott el, vagy egyéb módon ügyeskedett azért, hogy a lehető legmegfelelőbb ítélet szülessen.

Azt is csak találgatni lehet, hogy volt-e vesztegetés abban a súlyos bűnügyben, melynek vádlottja mosolyogva távozott a tárgyalóteremből. Pedig két ember élete szárad a lelkén és az ügyész tizenegy év szabadságvesztés kiszabását indítványozta...

A tragédia múlt év februárjában szakadt az egyik kárpátaljai település két családjára. A 28 éves Jurij és a 15 éves Oleszja a járdán állt és beszélgetett, amikor szinte a semmiből felbukkant a nagy sebességgel száguldó személygépkocsi. Az autó elhagyta a saját sávját, áttért az út túloldalára és éppen ott, ahol a fiatalok álltak, felrohant a járdára. Elgázolta a két vétlen embert, sőt még hosszú métereken át vonszolta magával őket.

A gázolóról kiderült, hogy részegen ült a volánnál és korábban már volt egy hasonló esete. Akkor is bűnvádi eljárás indult ellene, de különösmód megúszta egy enyhe felfüggesztett büntetéssel. Az igazságban bízó, gyerekeiket elvesztett szülők remélték, hogy a bűnös megkapja a megérdemelt büntetést. A bírósági hercehurca azonban egyre csak húzódott. A tragédia okozója ugyanis megbetegedett és kórházban gyógykezelték. Az újabb bírósági eljáráskor felszólaló tanúk viszont elmondták, hogy látták a vádlottat a faluban. Sőt, gépkocsit is vezetett, amikor állítólag betegen feküdt.

Az esetről beszámolt az ukrán 1+1 televíziós csatorna is. A riportfilmben elhangzott, hogy a nyomozók követelték a bíróságtól a gyanúsított vizsgálati fogságba helyezését. A bíróság azonban azzal utasította el azt, hogy nem történt szándékos bűncselekmény, s mert az illető két kiskorút nevel és a balesetben ő maga is megsérült, nem látja indokoltnak a letartóztatás elrendelését. A fiatalemberrel, akinek két ember halála terheli a lelkét, csak egy nyilatkozatot írattak alá, mely szerint nem hagyja el bírói engedély nélkül a lakhelyét. Az áldozatok hozzátartozóit már ez a döntés is sokkolta.

És nem volt elég számukra a gyász, az átélt borzalmak okozta sokk, a gázoló rokonainak folyamatos zaklatását is el kellett szenvedniük. Azok azt kérték, követelték, hogy bocsássanak meg a fiúnak és vonják vissza a feljelentésüket. Amikor nemet mondtak, lelketleneknek, könyörteleneknek nevezték őket és átkokat szórtak rájuk. A riportfilmben az arcukat és nevüket nem vállaló tanúk elmondták, hogy őket is "megdolgozták" a gyanúsított rokonai. Olyannyira, hogy többen vissza is vonták tanúvallomásukat.

A bírósági tárgyaláson a vádlott csak részben ismerte be bűnösségét. Azt mondta, kénytelen volt az autóval lehúzódni az útról, hisz azt gyalogosok lepték el. Részeg nem lehetett, hisz csak kis mennyiségű alkoholt fogyasztott. A járdán állók pedig egyszerűen rossz helyen voltak.

És elérkezett a bírósági ítélet kihirdetése. Az ügyész ittas vezetés következtében két ember halálát okozó gázolásért és tucatnyi közlekedési szabály durva megsértéséért tizenegy év szabadságvesztés kiszabását kérte. Az ítélet azonban ismét megdöbbentő volt: 7 év 6 hónap szabadságvesztés. A vádlott ráadásul szabadon távozhatott a tárgyalóteremből. A bírósági döntés értelmében ugyanis a büntetés letöltését csak akkor kell elkezdeni, ha a fellebbviteli bíróság is meghozza döntését. Ám ismerve az igazságszolgáltatásunkat, félő, hogy erre még sokat kell várni.

Az áldozatok szülei azonban nem adják fel. Természetesen fellebbeznek. S bár gyermekeiket már senki nem adhatja vissza, mindaddig harcolnak, míg a gyilkos elnyeri méltó büntetését.

KISZó-információ

Minden jog fenntartva © 2007 Kárpáti Igaz Szó