|
Nem csak Oswald lőhetett Kennedyre
Olasz fegyverszakértők a John F. Kennedy amerikai elnök elleni merényletben használt fegyver típusának vizsgálata után arra a következtetésre jutottak, hogy Lee Harvey Oswald semmiképp sem hajthatta végre egyedül a merényletet. Az új kutatási eredmények az igen népszerű és sokszor cáfolt összeesküvés-elméleteket erősíthetik.
Bár a merényletet követő évben az esetet vizsgáló hivatalos Warren-bizottság megállapította, hogy Oswald magányos merénylő volt, aki egy Caracano M91/38-as típusú fegyverrel 8,3 másodperc alatt 3 lövést adott le az elnökre, a legfrissebb vizsgálatok szerint a puskával még egy tapasztalt mesterlövész sem tudott volna ilyen tökéletesen bánni.
Az olasz kutatók a fegyver tesztelésekor azt tapasztalták, hogy azt 19 másodpercen belül sem lehet háromszor megtölteni, és lőni vele. Vagyis egy másik merénylőnek is lennie kellett azon a napon a dallasi Dealey Plazán. 1963. november 22-én az USA 35. elnöke két lövést is kapott: az első, amelyet az összeesküvés-elmélet képviselői "varázsgolyónak" gúnyolnak, John B. Connally texasi kormányzót is megsebesítette, miután eltalálta az elnököt.
A kutatócsoport két másik tesztet is végrehajtott a Rómától északra fekvő Terniben található volt Carcano gyárban, ahol 1940-ben a gyilkos fegyvert készítették. A lövedékeket két vastag szelet húsba lőtték, hogy rekonstruálják a varázsgolyó feltételezett útját: a teszt során a lövedék deformálódott, míg a Kennedy merényletben fontos szerepet játszó első golyó szinte sértetlen maradt. A második golyóról azt tartják, hogy eltévesztette a célpontot, míg a Warren-bizottság szerint a harmadik golyó szétesett, amikor eltalálta Kennedy fejét. Az új vizsgálatok viszont azt mutatják, hogy ez lehetetlen, mivel Oswald csupán 73 méterre volt a célponttól, így a lövedék nem sérülhet meg, vagyis a Kennedy fejéből kiszedett golyót sokkal távolabbról lőtték ki.
Tíz amerikaiból hét a mai napig úgy gondolja, hogy Kennedy összeesküvés áldozata lett, a lehetséges résztvevők pedig széles skálán mozognak: köztük van a CIA, a maffia, a kubaiak, J. Edgar Hoover FBI-főnök, a katonai-ipari érdekeltségek és Lyndon B. Johnson alelnök is.
Az olasz kutatócsoport mellett a texasi A&M University is megkérdőjelezte a Warren-bizottság állítását, miszerint Oswald egyedül cselekedett. Az egyetem kutatói azt állítják, hogy a másik merénylő kizárására felhozott ballisztikai bizonyítékot rosszul értelmezték. Ezek az új eredmények persze nem jöttek jókor Vincent Bugliosi számára, aki májusban megjelent, szinte életművének számító 1600 oldalas könyvében arra vállalkozott, hogy megcáfolja az elmúlt 44 év összeesküvés-elméleteit. Azok is dühösen fogadták az olaszok vizsgálatait, akik úgy tartják, hogy Oswald egyedül követte el a merényletet, annál is inkább, mivel korábban az FBI, a haditengerészet és a washingtoni rendőrség mesterlövészei is elvégezték a lövési teszteket Oswald fegyverével, és teljesen más eredményre jutottak.
Szerintük Oswaldnak 8 másodperc alatt csak kétszer kellett újratöltenie a puskát, mivel az időt az első lövéstől számították. Az FBI szerint egy mesterlövész képes lehetett 2,3 másodpercenként lőni a fegyverrel. Könyvében Bugliosi is leír egy tesztet, amelyben három rendőrségi mesterlövész 23 perces gyakorlás után nyolc másodpercen belül háromszor eltalálta a Kennedyt helyettesítő céltáblát ugyanabból a távolságból, mint Oswald. Bugliosi három különböző ballisztikai vizsgálatot is megemlít, amelyek bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a varázsgolyó megsebesíthette Kennedyt és Connallyt is, és sértetlen maradhatott. Mindez azonban nem kényszeríti álláspontjuk feladására az összeesküvés-elmélet híveinek új generációját.
|