|
Kárpátalján át a labdarúgó Eb-re?
Attól a pillanattól él a kérdés, hogy mi haszna származhat vidékünknek 2012 legnagyobb sporteseményéből, hogy eldőlt: Lengyelország és Ukrajna rendezheti a Labdarúgó Európa-bajnokságot. A téma azóta sem került le a napirendről. Sőt, a szakemberek egyre inkább belemelegednek a latolgatásokba.
A becslések szerint a sportesemény ukrajnai mérkőzéseire látogató szurkolók hadának mintegy 60 százaléka gépkocsival és Kárpátalján át fog utazni. Ha ez így lesz, márpedig miért ne lenne így, akkor a népáradatra készülni kell. A megye vezetői szerint egyelőre nem állunk készen ekkora tömeg fogadására. Fejleszteni kell a határátkelőket, ami már részben megtörtént, illetve folyamatban van. Ha minden a tervek szerint alakul, 2012-re Beregdéda térségében is elkészül az új határátkelő.
Az országba autóval, buszokkal utazó szurkolók gyorsan és biztonságban szeretnének eljutni a mérkőzések helyszínére. Ehhez megfelelő színvonalú úthálózatra is szükség lenne. Jelenleg azonban csak a CsapKijev főút felel meg az európai követelményeknek.
Olekszandr Markovics, a megyei közútkezelő szolgálat vezetője úgy tájékoztatta a médiát, hogy legalább félmilliárd hrivnya kellene autóút-építésre és -javításra, hogy az Eb-re utazók zökkenőmentesen, kátyúk kerülgetése nélkül, kényelmesen haladhassanak át vidékünkön. Pénz azonban nincs. A főosztályvezető szerint a szomszédos országokhoz képest nálunk elenyésző összegeket költ az állam útépítésre. A kilencvenes években még évi 500 kilométernyi úttest építésére, felújítására volt lehetőség. Manapság alig 150 kilométerre futja a rendelkezésre álló pénzből. Az idén a költségvetésből 97 millió hrivnyát irányoztak elő a munkálatokra, holott legalább 300 millióra lenne szükség.
Sokan szállnak majd vonatra vagy repülőgépre is. A légi közlekedésbe aligha tudunk beleszólni, hisz nincs korszerű nemzetközi légikikötőnk. Fejleszteni kell viszont a határállomásokat, elsősorban Csap vasúti pályaudvarának áteresztő képességét.
Oleg Havasi, a megyei állami közigazgatás elnöke ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a problémát elsősorban az okozza, hogy Budapest és Záhony között van gyorsforgalmi vasút, illetve Lemberg és Kijev között is közlekednek Inter-city-járatok. A ZáhonyCsapLemberg vonalon azonban a pálya nem alkalmas gyorsvonatok közlekedésére. 2012-ig feltétlenül fel kell újítani ezt a szakaszt. És akkor még nem szóltunk a vendéglátói szféra infrastruktúrájának fejlesztéséről.
Mindezáltal, ha jelentős anyagi haszna nem is származna megyénknek a labdarúgó Eb-ből, a nagyszabású sportesemény mégis lökést adhat a vidék fejlődésének.
Balogh Csaba
|