|
A kormány szociális garanciái
Az idei évre szóló módosított állami költségvetési törvény értelmében megemelt nyugdíjak és bérek folyósítása volt a fő téma Mihajlo Papijev szociális és munkaügyi miniszter, valamint Szerhij Ribak helyettes pénzügyminiszter közös sajtótájékoztatóján.
Papijev elmondta, hogy a szaktárca, a Nyugdíjalap és a pénzügyminisztérium hivatalai 24 órás munkaidőben dolgoztak, hogy idejében megtörténjen a módosított nyugdíjak és közalkalmazotti bérek számfejtése és folyósítása. Így júniusban már a megemelt járandóságukat kaphatták kézhez az állampolgárok. Az emelés 11,5 millió nyugdíjast érintett. Összesen mintegy nyolcmilliárd hrivnya került kifizetésre. Az átlagnyugdíj 39 hrivnyával nőtt és elérte az 553 hrivnyát.
2004 óta első alkalommal emelték a minimális rokkantnyugdíjat. A nem dolgozó második és harmadik kategóriájú rokkantak, kiknek havi járandósága nem éri el a hivatalosan megállapított létminimumot, mostantól 42 hrivnyával kapnak többet.
A nyugellátásra megyénkben a korábbinál mintegy nyolcmillió hrivnyával többre van szükség. A megyei Nyugdíjalap tájékoztatója szerint az összeg rendelkezésre áll és a nyugdíjak kifizetése a megszokott rendben, akadálytalanul zajlik.
|