2007. július 19., csütörtök Országos közéleti lap III. évfolyam, 110-111. (375-376.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Ingyenebéd hetente kétszer

Több mint tíz éve kezdte el tevékenységét az ungvári református templom ingyenkonyhája. Hetente kétszer, kedden és pénteken kapnak a rászorulók meleg ételt. Héderné Ígyártó Katalint többek között arról kérdeztük, kik és hányan élnek ezzel a lehetőséggel.

– Nagyobbrészt nyugdíjasok, nehéz anyagi körülmények között élők és nagycsaládosok azok, akik rendszeresen nálunk étkeznek – mondja a konyhai munkát irányító Katalin asszony. – A két szakácsnő, Nagy Mária és Basányi Mária minden alkalommal ötven fő számára készíti az ebédet. Mivel nincs külön helyiségünk, a parókia konyhájában főzünk, s aki tud, eljön érte. A beteg, nehezen mozgó, idős embereknek házhoz szállítjuk az ebédet.

– Egy- vagy többfogásos az ebéd?

– Egy-egy személy fél liter levest, ugyanennyi másodikat és egy negyed kenyeret kap.

– Honnan, milyen forrásból kapnak minderre támogatást?

– Németországból, a darmstadti gyülekezettől kapjuk a legnagyobb anyagi segítséget. Lehetőségükhöz mérten saját híveink is hozzájárulnak az étkeztetéshez.

– A rászorulók hogyan jelentkezhetnek ingyenebédért?

– Van, aki egyedül jön el, de nagyon jó a kapcsolatunk a helyi Vöröskereszt munkatársaival, akik gyakran felhívják a figyelmünket egy-egy nehéz helyzetben élő, segítségre szoruló emberre. Ellátogatunk hozzájuk, felmérjük a helyzetüket, s eldöntjük, hogy valóban rászorul-e az ingyenétkezésre.

– Volt már rá példa, hogy valaki elutasította a segítségüket?

– Előfordult. Az emberek többsége szégyelli szegénységét. Mi mindenkit biztosítunk az anonimitásról, s ennek megfelelően kezeljük a tőlünk ebédet kapók személyét. Néha még ez sem elég a meggyőzéshez. Ám ennek az ellenkezője sem ritka. Olyanok is kérik a felvételüket, akik igazából nem szorulnak rá a segítségünkre. Arra is volt példa, hogy anyagi helyzetük javulásával megköszönték eddigi segítségünket, és a továbbiakban már nem vették igénybe azt.

– Az ebéden kívül még hogyan tudják támogatni az elesetteket?

– A DORCAS Nemzetközi Segélyszervezet közreműködésével havonta negyven idős embernek élelmiszercsomagot és ruhaneműt is adunk.

Varga Márta

Minden jog fenntartva © 2007 Kárpáti Igaz Szó