|
Kulcslyuk
"A pénz mindig a hátam mögött kullog..."
A Kulcslyukon ezúttal Pitkinhez, azaz Baleckij Vologya előadóművészhez, az Élő Újság rendezvénysorozat gyakori vendégéhez kukkantottunk be.
Humorista, előadóművész, televíziós... Ki is igazán Pitkin?
Hangulatvarázsló. Ez áll a névjegykártyámon is. Szeretek az élet minden területén jelen lenni és társalgást folytatni az emberekkel. Ilyenkor igyekszem felkelteni a kíváncsiságukat, elővarázsolni a jókedvüket.
Valóban nehéz a könnyű műfaj?
Igen. Nem egyszerű dolog negyven percen keresztül beszélni, szórakoztatni a közönséget. Mielőtt kiállok a közönség elé, veszek egy mély levegőt és a bennem lakozó őszinte jókedvemet adom át nekik.
Állandóan tele vagy ötletekkel, tervekkel. Mi doppingol?
Egy idős hölgy egyszer azt mondta, az a szerencsém, hogy bántanak, mert abból élek, abból merítek erőt.
Megbosszulod, ha valaki megsért?
Abban a pillanatban meg tudnám ölni az illetőt, de soha nem vágok vissza.
Az ötleteid mikor és hogyan pattannak ki?
Az alapokat általában éjszaka álmodom meg, majd reggel tovább gondolom, s folyamatosan változtatok rajtuk.
Már az elején biztos vagy abban, hogy jó az az ötlet?
Nem kell azon görcsölni, hogy sikerül, csak nagyon kell akarni és akkor biztosan valami jó sül ki belőle.
Ki vagy mi tud kihozni a sodrodból?
A buta emberek. Az ilyeneknek felesleges többször szépen elismételni valamit, mert csak én leszek ideges, ezen pedig jót nevetnek. Ilyen helyzetben igyekszem rögtön kegyetlen őszinteséggel véleményt nyilvánítani.
Izgulsz fellépés előtt?
Mindig. Olyankor minden bajom van, s legszívesebben hagynám a csudába az egészet. Nem mond igazat az, aki azt állítja, hogy nem izgul, mielőtt felmegy a függöny.
A vicceidet magadon teszteled?
Igen és a kisebbik fiamon, aki most 18 éves. Ő az igazi mércém. Amikor ő visít egy viccen, akkor az el van fogadva.
Ő lép majd a nyomdokaidba?
Dávid fiam az, aki mindenben segít. Ő a zenei hangmérnököm is. A nagyobbik fiam, Viktor, 28 éves, bár jó humorérzéke van, egyelőre más irányban keresi a boldogulását.
Gyermekeknek zsúrokat, játékos vetélkedőket szervezel, műsort adsz nekik. Hogy boldogulsz velük?
Imádom a kölyköket! Úgy tekintek rájuk, mint nőkre és férfiakra, akik még kicsik. Őszinteséggel és szigorral meg lehet fékezni a legcsintalanabb gyereket is. Tudják, hogy a színházamban "őrület" van, de egyúttal rend és fegyelem is. Aki a szabályt betartja, mindig ajándékot kap.
Ilyen elvek szerint nevelted a fiaidat is?
Szerintem a gyerekeket nem kell nevelni, hanem sok figyelmet és szeretetet kell adni nekik. Az a legfontosabb, hogy ott legyenek mellettük a szülők, és példát mutassanak nekik. Mindenki azt kapja vissza, amit adott, amit tőle látott a fia vagy lánya.
Mit jelent számodra a szeretet?
Figyelmességet, gyerekességet.
Ki a példaképed?
Sokáig úgy gondoltam, hogy Hofi Géza a kegyetlen őszintesége, Nagy Bandó András a bölcsessége miatt és Sass József, mert az éneket a humorral vegyíti. Néhány napja azonban rájöttem, hogy az igazi példaképem Rajkin. Egy róla készült archív felvételt néztem, amikor beugrott, hogy igazából én is ezt a műfajt csinálom. Annak idején, 14 éves koromban, ő volt az első, akit parodizáltam.
Mit jelent számodra a pénz?
A pénz mindig a hátam mögött kullog, mert előnyben vagyok az életemmel, a vágyaimmal, az ötleteimmel. Azért kérek kölcsön, hogy megvalósítsam az ötletemet, majd azért dolgozom, hogy törlesszem az adósságom.
Hogyan kapcsolódsz ki?
Ülök csendben a tévé előtt, és sportműsort nézek. Mellettem van egy füzet, s ha valami érdekeset látok vagy hallok, azt rögtön feljegyzem.
Nem szoktad elfelejteni a vicceket?
Nem, mind itt van a fejemben. 1974-ben tíz, 1985-ben közel nyolc órán át mondtam a magamét.
Barkácsolás...
Mivel hétnyolc fajta szakmában dolgoztam már az életemben, így igazán semmi nem jelent gondot. A színházamat is egyedül barkácsoltam össze. Előfordult, hogy a szakembert elzavartam, mert lassan dolgozott, vagy nem olyan volt a hozzáállása.
Bölcsnek vagy tapasztaltnak tartod magad?
Tapasztaltnak és bölcseszűnek. Mert amit megtapasztalunk, az a tudás. Én pedig az életben már nagyon sok tapasztalatot szereztem, melyből mindig tanultam.
Féltékenység?
Ez a szó számomra önbizalomhiányt jelent. Én pedig bízom magamban és a feleségemben is.
Büszkeség?
Az, hogy a gyermekeim példaképe lettem.
Varga Márta
Kedvencek:
Étel: franciasaláta, töltött káposzta
Ital: az igazi konyak
Növény: rózsa
Állat: kutya
Szín: piros
Zene: az értelmes, harmonikus
Zöldség: sárgarépa
Gyümölcs: alma, narancs
Napszak: este
Erényének tartott tulajdonsága: szeret szeretni
Negatív vonása: lobbanékony
|