|
Magyar Diáknapok
Immáron hatodik alkalommal szervezett Diáknapokat Ungváron a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ).
A találkozó a nemzeti egyetem sportcsarnokában teremfoci-bajnoksággal kezdődött, melyen 7 csapat vett részt. Az első helyen az egyetem fizika karának diákjai végeztek. Másnap ugyanott asztalitenisz-bajnokságra került sor, az igen népes mezőnyben Mészáros Gábor bizonyult a legjobbnak. Estére is tartogattunk programot a diákságnak, szalonnasütéssel egybekötött éjszakai túrára invitáltuk a fiatalokat. Ez a programunk igen nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, így az elmúlt évekhez hasonlóan most is szép számmal vettek részt a mulatságos vetélkedőkön. Helyszínül az egyetem közelében fekvő erdős-dombos vidék szolgált.
Másnap Hétpróba vetélkedő volt, ahol a diákok rátermettségét, ügyességét és általános műveltségét tettük próbára. Játékos keretekben, szórakoztató formában derült fény arra, hogy melyik évfolyam hallgatói a kreatívabbak, leleményesebbek. A logikus gondolkodás, a matematikai és művészi érzék, a földrajzi tájékozottság mellett a nyelvhasználat és a tollforgatás képességét is felmérhettük. A vetélkedőt a negyedik évfolyamosok nyerték.
A záró napra tartogattuk a legérdekesebb eseményeket. Először a III. Tudományos Diákköri Konferenciára került sor, ahol 23 diák mutatta be kutatómunkáját. Örömünkre közülük kilencen a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolából jöttek. Az ifjú kutatók humán, illetve reál szekciókban folytatták munkájukat. A reál szekcióban a zsűri Nigriny Adrienn munkáját tartotta a legjobbnak, a második Moroz Ljubov lett (mindketten a beregszászi főiskola hallgatói), a harmadik helyen Kristofóri András (UNE) végzett. A humán szekcióban a résztvevők döntötték el, ki volt a jobb. Itt az első helyen Sin Edina (UNE, magyar nyelv és irodalom), a második helyen Szennyes Andrea, a harmadik helyen pedig Bátyi Szilvia végzett (mindketten Beregszászból).
A rendezvénysorozatot fergeteges buli zárta.
A Diáknapokat a megyei oktatási és tudományos főosztály, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítványa és a magyarországi Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatta.
Csarnovics István,
a KMDFKSZ elnöke
|