2007. május 10., csütörtök Országos közéleti lap III. évfolyam, 70-71. (335-336.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Sevcsenko kés alatt

Ágyékműtétet hajtottak végre kedden Andrij Sevcsenkón, a Chelsea labdarúgóján, így aranylabdásunk most már biztosan nem vehet részt a londoniak hátralévő bajnoki mérkőzésein, sőt a május 19-i FA-kupa-döntőben sem. Egyelőre kérdéses, hogy számíthat-e a támadóra Oleg Blohin szövetségi kapitány a június eleji, franciák elleni sorsdöntőnek ígérkező idegenbeli Eb-selejtezőn. Seva a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója előtt sérült meg, azóta nem rúgott labdába.

A 30 esztendős csatár még a 2006-os világbajnokság előtt igazolt 45 millió eurónak megfelelő 30 millió fontért a 2005-ös és 2006-os év angol bajnokához az olasz AC Milantól, de egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Premiershipben 30 mérkőzésen mindössze négyszer talált be, miközben éktársa, Didier Drogba több mint ötször ennyi (21) gólt szerzett. Az Angol Ligakupában, az FA-kupában és a BL-ben egyaránt 3 gólt termelt a csatár.

"A Chelsea orvosi részlege olyan döntést hozott, hogy az operációt előre kell hozni. Eredetileg a szezon végére terveztük" – fogalmaz közleményében a nyugat-londoni klub, amely a hétvégén elvesztette bajnoki címét is, miután csak ikszelt az Arsenal otthonában, miközben a trónkövetelő Manchester United győzni tudott.

Minden jog fenntartva © 2007 Kárpáti Igaz Szó