Egy ausztráliai állatkertben "keresztlevelének" adatai szerint 176 éves korában lehelte ki lelkét Harriet, a legendás elefántteknős, melyet még Charles Darwin vitt magával a Galápagos-szigetekről 1835-ben.

Bármennyire is sajnálatos szegény pára kimúlása, az utókort az a tudat vigasztalhatja, hogy a Harriet-sztori is egyike azon tudománytörténeti legendáknak, amelyeknek a fele sem igaz.

A történet azzal kezdődött, hogy egy queenslandi történész 1994-ben újságcikket írt az egyik helyi lapban arról, hogy a húszas évek elején három galápagosi elefántteknőst látott a Brisbane-i botanikus kertben, amelyekről az ott dolgozó gondozók elmondták, hogy John Wickham, a legendás Beagle hajó első tisztje, később kapitánya adományozta azokat az intézménynek.

Ezek egyike lehetett Harriet. A feltételes mód igencsak indokolt, mivel a botanikus kert teljes dokumentációját elmosta egy árvíz. A szóban forgó teknős David Fleay természetbúvár magánállatkertjébe került, s valójában ott derült ki róla, hogy nőstény (addig Harrynek nevezték).

Egy ausztrál természetkutató némi nyomozás után arra a következtetésre jutott, hogy Harrietet minden bizonnyal maga Darwin hozta el a Galápagos-szigetekről. Ez a hír bejárta a világsajtót, s nagy csinnadrattával még Harriet 175. születésnapját is megünnepelték.

Az igazságot valójában a híres természettudós, Charles Darwin feljegyzései tárhatnák fel. Csakhogy az akkor még fiatal tudós saját magával is ellentmondásba keveredve készítette el úti jegyzeteit.

Az kétségtelen, hogy módfelett foglalkoztatták a galápagosi elefántteknősök alaktani különbözőségei, különösen azután, hogy egy helybeli hozzáértő azt mondta neki, pusztán a páncélzat alakja alapján meg lehet állapítani, melyik állat melyik szigeten honos.

"A Beagle utazása" című könyvében aprólékosan leírja, milyen kíváncsi volt, hogy a földrajzi elszigeteltség elvezethet-e új fajok kialakulásához. Állítólag az Angliába szállított példányokat meg is mutatta a British Museum egyik szakértőjének, aki azonban a példányok fiatal volta miatt ilyen összehasonlító elemzést nem tudott elvégezni.

A múzeum másik szakértője, bizonyos Albert Günther is élénken érdeklődött a teknős iránt, s levelére 1874-ben a következő választ kapta Darwintól: "Kedves Gün- therem, semmiféle teknőst nem hoztam magammal Galápagosról. Néhányat azonban hozott a hajóorvos és Fitz Roy, a Beagle akkori kapitánya. Emlékezetem szerint ezeket az óriásteknősöket a Whitehall-i Katonai Intézetnek adták át. Hogy később ott milyen kísérleteket végeztek velük, arról nekem tudomásom nincs."

Az intézet dokumentációi között azonban semmilyen nyom nem utal az adományozásra. A köztudatban viszont úgy élt az eset, hogy Darwint a később róla elnevezett galápagosi pintyek tanulmányozása inspirálta az evolúcióelmélet megalkotására. Ezzel szemben műveiben igen kevés utalást találunk a nevezetessé vált madarakról, sőt, egyes tudománytörténészek azt is tudni vélik, hogy a begyűjtött pintyeket Darwin nem is címkézte fel rendesen, de szerencsére azt mások megtették helyette.

Azonban térjünk vissza a Harriet-mítoszra. A hasonló kísérleteket végző tudósok körében az az általános vélemény alakult ki, miszerint erősen kétséges, hogy a hatalmas állatok kedvelték volna a hűvös, nyirkos angliai éghajlatot. Állatkerti feljegyzések szerint Fitz Roy példányai például már 1837-ben kimúltak, az pedig még valószínűtlenebb, hogy Darwin, miután hosszú útjáról hazatért, mindenüvé magával hurcolta volna óriásteknősét. 1837 tavaszán bátyja házába költözött, melynek parányi kertje eleve alkalmatlan volt egy gyorsan növekvő elefántteknős számára. Wickham viszont csak 1841-ben tért vissza Ausztráliába és semmilyen írásos nyoma nincs annak, hogy teknőst vitt volna magával Angliából.

A Harriet-legendának egy amerikai kutató, Scott Davis 1998-ban végzett mitokondriális DNS-vizsgálata vetett véget. A tudós ugyanis minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Harriet Santa Cruz szigetéről származott. Ez az alfaj ugyanis kizárólag ott él. Ezen a szigeten viszont a Beagle soha nem járt. Szerinte az Angliába szállított elefántteknősök három másik szigetről, az Espanoláról, a Santa Mariáról és a San Salvadorról kerülhettek a hajóra. Hogy aztán Harriet hogyan keveredett Ausztráliába, azt senki sem tudja. Minden valószínűség szerint egy Galápagoson járt bálnavadászhajó legénysége vihette magával.

KISZó-feldolgozás