|
Bűnös mobilmánia
A nagyszőlősi Ilja Kalinics közömbösen hallgatta a bíróság ítéletét. A 22 éves fiatalember nem először ült a vádlottak padján. Két éve már járt ezen a helyen. Akkor az igazságszolgáltatás nagylelkűségének köszönhetően megúszta enyhe, felfüggesztett büntetéssel.
Ezúttal csalás és szélhámosság volt ellene a vád. Kalinics a múlt év őszén lépett újra a bűn útjára. A dolog ártatlan kávézással kezdődött.
A fiatalember leült az egyik vendéglői asztalhoz. A kávéját iszogatta, amikor egy újonnan érkezett vendég telepedett mellé. Az illető, akit látásból ismert, szintén rendelt, s miközben várakozott, szóba elegyedett Iljával. Utóbbi kifigyelte, hogy asztaltársának szemrevaló mobiltelefonja van. Pillanatok alatt döntött: megszerzi a készüléket.
Kölcsönkérte a mobilt azt állítva, hogy fel szeretné hívni a feleségét. Az idegen átadta a telefont, melyen Kalinics hívott is valamilyen számot. A vonal túloldalán azonban senki nem jelentkezett. Nem elérhető, konstatálta, s vissza akarta adni a készüléket. Aztán mintha abban a pillanatban jutott volna eszébe, megkérte a férfit, adja kölcsön a készüléket, mert neki nincs és nem tud másképpen kapcsolatba lépni a feleségével, aki Ungvárra utazott.
A tulajdonos gondolkodott egy kicsit, majd azzal nyújtotta át a telefont, hogy másnap ugyanott találkoznak és akkor Ilja visszaadja. Ő azonban már eldöntötte, hogy az illető soha többé nem kapja azt vissza. Sőt, pár óra múltán már vevőt is talált a drága készülékre. Egy régi cimborájával hozta össze a véletlen, annak ajánlotta fel megvételre. Tetszett neki mind a készülék, mind az ára. Ilja ugyanis mindössze 200 hrivnyát kért érte, holott az valójában ennek a többszörösébe került.
Az üzletet nyélbe ütötték. Az újdonsült tulajdonos örült az olcsó vételnek. Kalinics is elégedetten gyűrte zsebre a könnyedén szerzett bankjegyeket.
Másnap összefutott a telefon jogos tulajdonosával, aki visszakérte a kölcsön adott készüléket. Kalinics egy kis türelmet kért, mondván, hogy még szüksége van rá, mert telefonálnia kell.
Az első alkalommal bevált kölcsönkérős trükköt néhány nap múlva ismét bevetette, mégpedig ugyanabban a kávézóban. Ezúttal is egy drága készüléket szemelt ki magának. Az újdonsült alkalmi ismerős is gyanútlanul adta kölcsön a maroktelefonját azzal a feltétellel, hogy másnap visszakapja.
Kalinics azonban rögvest vevő után nézett. Estére járt, amikor egy szórakozóhelyen rátalált a megfelelő emberre. Rövid alkudozás után ezt a készüléket 230 hrivnyáért adta el. Hiába, ha egy üzlet beindul, konstatálta elégedetten a szélhámos. Azonban nem sokáig folytathatta üzelmeit, mert a becsapottak feljelentették.
A nyomozás során a gyanúsított bevallotta a bűncselekményeket. A rendőrök Ilja kuncsaftjait is megtalálták, akik kénytelenek voltak visszaszolgáltatni a jó vásárnak hitt telefonokat.
Kalinics őszinte megbánást tanúsított a bírósági tárgyaláson. Azzal védekezett, hogy becsületes életet szeretett volna kezdeni, családot akart alapítani és munkát is vállalt volna, de mindehhez pénzre volt szüksége...
A vádlottat a bíróság bűnösnek találta és három év börtönbüntetéssel sújtotta.
Balogh Csaba
|