2007. április 5., csütörtök Országos közéleti lap III. évfolyam, 52-53. (317-318.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Kijevben a lelkesedés már nem a régi

Közel azonos nagyságrendben vannak az utcán Viktor Juscsenko elnök és Viktor Janukovics miniszterelnök hívei, nyilatkozta lapunknak Kárász Magdolna, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Országos Tanácsának alelnöke. Ráadásul utcára vonultak a szocialisták szimpatizánsai is, mondta el a Kijevben élő Kárász Magdolna.

– A kérdésben, mármint hogy legyenek-e új parlamenti választások vagy sem, megosztottak az emberek – folytatja. – A szomszédaim egy része szerint maradjon a kormány, a másikuk véleménye, hogy menjen. Tény, nem szimpatizálok a BJUT vezetőjével, Julija Timosenkóval, de nemcsak ezért vélem úgy, hogy nincs szükség újabb választásra. Van hová tenni az országnak a pénzt, az esetleges választási kiadásokra szánt összegeket inkább az iskolákra fordítanák.

– Tapasztalható-e fokozottabb rendőri jelenlét a főváros utcáin?

– Egyelőre nem. Ennek több oka van. Egyrészt még nem tartunk ott, hogy ebből forradalom legyen. Az emberek többsége, ahogy eddig is, munkába jár, nem pedig tüntetni az egyik vagy a másik oldal mellett. Rendbontásra, kordonok építésére eddig nem került sor. Láttam a tüntetőket, s azt tapasztaltam, hogy a lelkesedés sem a régi. Ennek ellenére személy szerint inkább elkerülöm őket.

T. V.

Minden jog fenntartva © 2007 Kárpáti Igaz Szó