Az európai emberek többsége a kuriózum varázsát remélve ül le a televízió elé, ha egy szumó mérkőzést sugároznak. Ami egyáltalán nem meglepő, hiszen tudja, rendkívüli élményben lesz része. E jellegzetesen távol-keleti sportág szabályairól és történetéről azonban keveset tud.

A szumó – vagy eredeti helyesírással: sumo – japán eredetű küzdősport. Kevés közös vonása van az Európa-szerte is jól ismert, hagyományos kötött- és szabadfogású birkózással. A használt technikák alapján a legközelebb talán a cselgáncshoz áll. A küzdelmek során két rikishi (szumó birkózó) csap össze egy kör alakú küzdőtéren, amelynek dohyo a neve.

A japánok a szumót harcművészetnek és első számú nemzeti sportjuknak tartják, mert a szamurájok hagyományai ebben a sportban élnek tovább. Mind a mai napig számos szertartás és rituálé kapcsolódik hozzá. Ilyen például a mérkőzés előtti sószórás, amely a shinto vallásban a megtisztulás jelképe. Vagy az ezt követő rituális tánc is. Az egyéb versenyekkel ellentétben a szumóban a versenyzőknek minden alkalommal meg kell küzdeniük rangjukért és egy negatív eredménnyel (make-koshival) záródó torna a korábban kivívott rang elvesztését vonja maga után. Ezért a versenyzőkben szinte állandó a stressz, amely a nagy testsúly okozta betegségekkel együtt magyarázza a szumósok viszonylag alacsony átlagéletkorát. Az automatikus visszasorolás csak a két legmagasabb rang, az ozeki és a yokozuna esetén nem történik meg.

A szumóról a VIII. századból maradt fenn az első írásos emlék, ám ez az ősi változat még nagyon távol volt a mai kifinomult ceremoniálistól. Az akkori küzdelem gyakran halálos kimenetelű volt.

A modern szumó a XVIII. század közepétől datálódik. 1761-től jegyzik a sportág professzionális változatát, amelyet az amatőr szumótól ozumo névvel különböztettek meg. A tévé képernyőjére először 1953-ban került a szumó.

Egyébként a szumó szabályai meglehetősen egyszerűek. Egy 4,55 méter átmérőjű kör alakú küzdőtéren két versenyző csap össze a gyoji (döntőbíró) jelzésére. Derekukon széles selyemövet viselnek. A cél, hogy vagy kiszorítsa egyik ellenfél a másikat a közből, vagy arra kényszerítse, hogy a talpán kívül valamelyik másik testrésze is hozzáérjen a talajhoz. Aki hamarabb kilép, vagy hamarabb földre esik, vesztett. Míg a másik elkönyvelhet magának egy pontot és megkapja a győzelemért járó pénzdíjat.

A mérkőzések rendszerint rövidek, sokszor csak néhány másodpercig tartanak. Tilos ököllel ütni, gyomrot vagy mellet rúgni, az ellenfél haját tépni vagy a szemét nyomni. Ezekért azonnali leléptetés jár. Viszont megengedett a tolás, a gáncsolás és a testdobások különböző változata. A győztes személyének megállapítása és kihirdetése a gyoji feladata.

A szumó Európában is megpróbált tért hódítani. Eddig nem sok sikerrel.

N. Sz.