A képzőművészet iránt érdeklődők már megszokhatták, hogy festőinket, szobrászainkat, grafikusainkat – mivel a két utóbbi művészeti ágat korábban ugyancsak kevesen képviselték – nemes egyszerűséggel egy kategóriába soroltuk. A múlt század 60-as éveiben ez többé-kevésbé rendben is volt, mert csak itt-ott akadt valaki, aki nem festett, hanem szobrászkodott, grafikával vagy iparművészettel foglalkozott.

Az eltelt fél évszázad azonban – akárcsak sok másban is – ebben is jelentős változást hozott. Erre a meggyőződésre jut el az ember, ha megtekinti a Kapos utcai kiállító teremben nemrég megnyitott grafikai kiállítást. 30 alkotó félszáznál több műve kapott helyet a terem falain, akik közül csak itt-ott akad, aki nem vérbeli grafikus, hanem "csak" a festészet mellett ezt a lehetőséget is igyekszik kihasználni. A kiállítás felvonultatja a grafikai művészet sok technikáját, kezdve az egyszerű ceruzarajztól (Kopanszka), a pasztellen keresztül (Klisza), nem hagyva ki az akvarellt (Pijter), valamint a színes tónusozott alap lehetőségeit sem (Vojnovics). A tárlatot még gazdagabbá teszik azok a művek, amelyek az egyszerű tusrajz tiszta átlátszóságától (Szirohman) a kombinált technikák titokzatos világába vezetik el a nézőt (Kuzma és Dzisz-Vojnarovszkij).

A kiállításon együtt vannak a pillanat-ihletettségű munkák (ez is elfogadott, elterjedt faja a grafikának), és a komoly, mélyreható művészi-pszichológiai problémáktól terhes alkotások. Az utóbbi csoportból idéznék fel néhány példát.

Az egyik falon (gondolom, ez nem a véletlen műve) Vaszil Szkakandij három grafikai lapja található. Technikájuk – akvarell. Ezeket látva döbben rá a nézelődő, hogy maga a vízfesték már nemcsak arra van predesztinálva, hogy általa holmi könnyed, vidám, múló benyomásokat örökítsen meg a művész. Szkakandij Női portréja és Férfi portréja velázquezi szinten enged betekinteni a két egyén lelkébe, nem is szólva a két mű festői kvalitásairól. Ezt látva (azt hiszem) kijár az alkotónak a "Nagy öreg" cím, függetlenül a háta mögött sorakozó évektől.

Az akvarell másik nagy mestere, aki már néhány évtized óta ezt a technikát részesíti előnyben – Földessy Péter. Művének a Friss szellő címet adta, megtoldva ezt a fogalmat a formák játékával és a színek gazdagságával. Örömmel vettük tudomásul, hogy Mihajlo Pijter sokéves kutatásai eredményeképpen a művészi értékek felsorakoztatása mellett filozófiai problémák megoldására is törekszik. Művének címe: Az élet kezdete.

Komolyan felfogott és megoldott portrékat alkot Natalja Szima-Pavlisin. A művésznő festői talentumáról tanúskodik (amiről már nemegyszer volt alkalmunk meggyőződni) a Gazdasági udvar című pasztellképe is.

Magával ragadóak Ludmilla Korzs-Ragyko kép-látomásai, amelyek a tavasz kozmikus, megállíthatatlan erejét hordozzák. Ennek az évszaknak egy nem kevésbé érzelmes ábrázolását vetette papírra egyik legjobb könyvgrafikusunk – Odarka Dolgos. Művének címe Tavaszi vizek.

Különös figyelmet érdemelnek azok a művek, amelyek megértéséhez az érzelmek titokzatosságán keresztül jut el a néző. Első pillantásra ezek csak esztétikai jelbeszédnek tűnnek, megfejtésük után azonban eljutunk az alkotás tényleges tartalmához. Itt elsősorban Borisz Kuzma műveit kell megemlíteni, amelyek egy titokzatos, ködös, távoli várospanorámát tárnak a szemünk elé. Egy hasonló elvont szín-érzelemvilágot mutat be legújabb alkotásaiban Ivan Gyidik.

Talán érdemes még megemlíteni, mint a kiállítás különlegességét, Réti János ógörög mondákból merített, mesterien elkészített Szirének tánca és Danae című sorozatát, amelyekben a művész megújult kapcsolatot létesít az évezredekkel előbbi klasszikus kultúrával.

A kárpátaljai képzőművészeti szövetség 2007-ben megrendezett grafikai kiállítása kétségkívül nagy lépés az alkotókollektíva új arculatának kialakulásában, minek következtében ettől a tárlattól kezdve már nemcsak kárpátaljai festőiskoláról, de grafikai iskoláról is beszélhetnek, írhatnak, értekezhetnek a művészettörténészek.

Balla Pál