2007. március 8., csütörtök Országos közéleti lap III. évfolyam, 37-38. (302-303.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
A megmagyarázhatatlan szellemek

A különböző gyakorisággal fel-felröppenő híradásokból jóformán az egész világ tudomást szerzett arról, hogy az angol kastélyokban kísértetek tanyáznak. Hosszú évek óta kutatják, mi okozza a jelenségeket, de még ma sincs elfogadható magyarázat az időnként megjelenő, jól felismerhető szellemek tevékenységére.

Mint ahogy arra sem tudják a kutatók a választ, hogy mi okozza néhány esetben a szellemek agresszív megnyilvánulásait. Sőt, ez már kevésbé ismert, halálesetek is előfordultak az elmúlt évtizedekben olyan helyeken, ahová kimondottan a kísértetek viselkedésének a kifürkészése miatt érkeznek a kíváncsiskodók.

Néhány éve egy bolíviai férfi ragadt bent az egyik kastély szobájában, miután az ajtó becsapódott mögötte. Pár nap múlva már csak a holttestére bukkantak rá. A földön feküdt, a leszakadt mennyezeti csillár okozta a halálát, csakúgy, mint a kastély egykori lakójának, aki a mai napig kísért az épület falai között.

A XIX. század végén a walesi Caerphilly kastélyban történtek titokzatos halálesetek. A korabeli beszámolók szerint rövid időn belül több holttestet találtak az erődítmény déli szárnyában, ott, ahol a mai napig kísért egy szellem. Ráadásul erről fényképfelvétel is készült, amelyen egy cilinderes, világító szemű alak látható. Bár ezt a fotót sokan ócska hamisítványnak tartják.

Visszatérve a walesi eseményekre, több kutató is megpróbált magyarázatot találni rájuk. Arra a következtetésre jutottak, hogy a szerencsétlenül jártak szíve leállt, amit a hirtelen ijedtség válthatott ki. Így járt 1912-ben Baltimore egyik nyomornegyedében egy munkás is. A férfi egy elhagyatott házban húzta meg magát, ám nem sejtette, hogy egy kísértet is lakik ott. A recsegő falak és padlók, majd a maguktól kinyíló ajtók és árnyak a falon, kikészítették a férfit, akire pár nap múlva holtan találtak rá ivócimborái. A lakásban később is történtek titokzatos halálesetek, egészen addig, míg a házat végül le nem bontották.

Egy másik eset: kopogó szellem zavart meg egy mulatságot New Yorkban. A negyedik emeleti lakásban egyre erősödő ablakzörgést hallottak az ünneplő fiatalok, ami pillanatokon belül elviselhetetlenné vált, valósággal zengtek a falak. Az ablaküveg több helyen megrepedt, a szobában hideg lett, a konyhában tartózkodó pár pedig egy fehér, ködszerű alakot látott a szobába bemenni. A rémült társaság elmenekült a helyszínről, és csak másnap tértek vissza. Mindenütt kitört ablaküveget találtak, de arra a kérdésre, hogy mi okozta a jelenséget, még ma is keresik a választ.

Minden jog fenntartva © 2007 Kárpáti Igaz Szó