| 2007. március 8., csütörtök |
Országos közéleti lap |
III. évfolyam, 37-38. (302-303.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Valerij Geletej, az elnöki titkárság jogvédő szervekkel foglalkozó osztályvezetőjének újságírók előtt kijelentette: politikai válságba került az ország. »»
|
Március 8 sok kárpátaljai újságíró életében jeles nap, hiszen ekkor nem-csak a hölgyeket illik felköszönteni az erősebbik(?) nem tagjainak, hanem egy születésnapról is meg szoktunk emlékezni. Bizony kedves Olvasó, jubilálunk. 1967-ben e napon jelent meg a szovjet éra idején először önálló magyar újság vidékünkön, amelynek mindmáig Kárpáti Igaz Szó a neve. »»
|
Az országos hírügynökségek természetesen a JanukovicsGyurcsány találkozót elemezve a két ország egészét érintő kérdéseket emelik ki. »»
|
A Szent Grál az a titokzatos körülmények között elveszett kehely, amelyből a legenda szerint Jézus ivott az utolsó vacsorán és miután a keresztről levették, Arimateai József a vérét abban felfogta. »»
|
Repedezett, penészes falak, hideg, gyakorlatilag üres helyiségek fogadják a palágykomoróci felcserközpontba betérő pácienseket. Sok helyütt megfordultam már, de ilyen szegényes felszereltségű, elhanyagolt egészségügyi intézményt rég nem láttam. Hogyan lehet egyáltalán ilyen körülmények között dolgozni? kérde-zem döbbenten a központ két munkatársát. »»
|
A túlzott alkoholfogyasztás a bűncselekmények mozgatórugója. A megyében az emberölé-sek mintegy felét szesz hatása alatt követték el. »»
|
Borzalmas vádakkal került bíróság elé egy fiatalkorúakból álló banda az oroszországi Sza-mara megyében. A galeri tagjait sorozatgyilkossággal és áldozataik húsának elfogyasztásával gyanúsították. »»
|
Hírügynökségi jelentések szerint 49, a helyi hatóságok szerint 21 ember meghalt, amikor leszállás közben kigyulladt és kiégett egy utasszállító repülőgép Indonéziában. A gép feltehetőn túl nagy sebességgel landolt. »»
|
A Bereg-vidéki futballbajnokság az egyik legerősebb a megye járási szintű pontvadászatai közül. Ennek bizonyítéka, hogy tavaly Badaló nyerte a megyei kupát. »»
|
Az ukrán Volodimir Klicsko, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoka szombaton, Mannheimben az amerikai Ray Austin ellen védheti meg újra címét. »»
|
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi visszavágóján a címvédő FC Barce-lona ugyan legyőzte idegenben az FC Liverpoolt, ám 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal mégis a tavalyelőtt győztes angolok jutottak be a legjobb nyolc közé. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2007 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |