2007. január 27., szombat Országos közéleti lap III. évfolyam, 13-14. (278-279.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
A jövőnk

"Holnap mi vár rád – azt ne kutasd, ne kérd./ Minden napod nézd kész nyereség gyanánt..." – vallotta Horatius. Az emberek mégis rendre felteszik a kérdést: vajon mit hoz a holnap? S bár eddig még senkinek sem sikerült megválaszolni ezt, a jövőnket illetően mégis, vagy talán éppen ezért, az emberiség számos különböző módszert, szemléletet talált, alakított ki, melyekkel megpróbálja kifürkészni és befolyásolni sorsát.

Napjainkban, a jövő felfedésének és befolyásolásának egyik legfőbb lehetősége a tudományban rejlik. A tudományos gondolkodás szerint, ha minél jobban megismerjük a világ eseményeit, összefüggéseit, törvényszerűségeit, valószínűségeit, annál biztosabban tudjuk majd megjósolni, hogy mi fog történni. Ez pedig lehetőséget ad arra, hogy beleszóljunk ezek menetébe.

Egy másik szemlélet szerint jövőnk már egy előre megírt, tőlünk független forgatókönyv alapján zajlik, ami, bármi történjék is, mindenképpen bekövetkezik. A jövő ilyen megélése azonos az elrendelt sors, az isteni akarat fogalmával.

A pszichológusok szerint az emberek alapvetően két forrásból kutatják a jövőjüket. Az istenhívők vagy más szellemi lényeket feltételezők úgy tartják, az istenek vagy szellemek nyilatkoztatják ki jövőnket rituálék, jelenések, álmok, intuíciók, látomások, szellemutazások révén. Akik szerint a világ dimenziókat átfogó törvényszerűségek rendszere, azok a csillagokhoz, véletlenen alapuló jóslatokhoz (kocka, kártya, csontok, madarak stb.) fordulnak.

A jóslásnak rengeteg módja létezik. A világon mindig voltak jósdák, jövendőmondóhelyek. Sok jós az előjelek kiértékelésével, megfejtésével mutatott utat. Számos kultúrkörben értelmezték a madarak röptét, a köveket, figyelték az égő parázsban megmutatkozó jeleket stb., szinte végtelen a sora a szimbolikus jelrendszereknek. Az ezek alapján történő előrejelzések képezik népszokásaink, népi jövendőmondásaink alapját is.

Minden népi jóslatnak megvannak a maga racionális vagy irracionális alapjai, még ha egy részüket babonaként is tartjuk nyilván. A népi jóslatok, különösen a múltban, a mindennapi élet fontos dolgaira vonatkoztak – az időjárásra, a terméskilátásra, az egészségre – és nagy részük máig fennmaradt. A vidéken élő ember elsősorban a várható időjárást szeretné megtudni. A rövid előrejelzésre az égen látható jelenségekből, a növények, az állatok viselkedéséből következtet: ha például a Nap vörös felhők között nyugszik, erős szél várható, ha napkeltekor igen sütős meleg van, eső lesz, de ha erős harmat van, jó idő következik. Az állatok magatartásából is következtetni lehet az időjárás alakulására: ha a fecske magasan száll, jó idő lesz, ha a tyúkok a homokban fürdenek, eső lesz... A hosszabb időszakra szóló jóslatok egy-egy jeles naphoz fűződnek: ha Kisasszony napján nincsen fagy, hosszú lesz az ősz, ha napos a gyertyaszentelő, elhúzódik a tél és még sorolhatnánk a végtelenségig. A népi jóslatok végigkísérik az ember életét születése napjától haláláig. Ki ne ismerné az olyan baljós előjeleket, mint az, hogy ha fekete macska szalad át az úton, akkor baj ér; aki visszafordul az úton, annak nem lesz szerencséje; ha eltörik a tükör, az hétéves szerencsétlenséggel jár...

A jövővel kapcsolatos kíváncsiság egész tudományágat hozott létre: a jövőkutatást, melyről legtöbbünknek legfeljebb homályos elképzeléseink vannak. Külföldön a 80-as évek végén alakultak jövőkutató bizottságok, az ukrán fővárosban körülbelül három-négy évvel ezelőtt, melyekben különböző tudományágak képviselői azt vizsgálják, vajon folytatódnak-e, s milyen távon a múltban és a jelenben érvényesülő fejlődéstendenciák, s milyen erősséggel, valószínűséggel számolhatunk jövőbeni létünkkel. Ha a jövőkép negatívra sikeredik, akkor stratégiát dolgoznak ki arra, hogy az vajon hogyan kerülhető ki.

Jövőnk fürkészésének van még egy rendkívül fontos tényezője. Mi magunk – mondja Viktorija Oniszko pszichoterapeuta.

– Jövőnket illető kíváncsiságunk akkor erősödik fel, amikor elégedetlenek vagyunk vagy szorongunk. Az elégedett ember boldog és nem a jövővel foglalkozik, hanem élvezi a jelent. Nem úgy, ha elégedetlen vagy ha szorong. Értelmetlen szorongásunk idején gyorsan valami ésszerű okot keresünk érzelmeinkre és konkrét félelmekké alakítjuk azokat, például tartunk a betegségektől, az elszegényedéstől, ismeretlen jövőnktől. Ezek ellen azonnal védekezni kezdünk, s ezáltal oldjuk szorongásunkat, hisz feladatunk van, megpróbáljuk elkerülni negatív jövőnket. Ezt hívjuk racionalizálásnak. A másik gyakori módszer, amikor a biztonságot a pénzzel, hatalommal, szerelemmel, tudással stb. azonosítjuk és ezek megszerzésén fáradozunk. S bár ettől életünk nem változik meg, de legalább ezzel ámíthatjuk magunkat – véli a szakember.

S hogy valójában hová, merre is tartunk, mi vár ránk? A választ keresve, ismerőseim véleményét meghallgatva, a témában több internetes oldalt átlapozva bevallom, nem sok optimista előrejelzést találtam. Az átlagítéletet tükrözi egy magyarországi látó ember, Barasits Zsuzsanna véleménye is. Eszerint: "Igen rossz irányba haladunk. A céljainkban nem az értékteremtő gondolatok az uralkodók. Nem az alkotás, az azzal járó sikerélmény, az öröm az, ami betölti a mindennapjainkat, hanem a pénz, az anyagiak hajszolása folyik. Mivel hiányzik az életünkből az alkotás élménye és az ezzel felszabaduló pozitív energia, nagyon feszültek, ingerültek, fáradtak vagyunk. Ha a múlt értékeinek továbbvitele nem történik meg, ha nincs cél, csak a jelenben élünk és gondolkodunk, akkor nem lesz jövő sem. Kötelességünk lenne az örök értékek megóvása és új értékek teremtése. Ha nem vagyunk erre képesek, elveszíthetjük létjogosultságunkat a Földön."

Magyar Tímea

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó