2006. december 12., kedd Országos közéleti lap II. évfolyam, 192. (254.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Litvinyenko meghalt, a polónium él

"Marina, annyira szeretlek téged" – ezek voltak a sugárbetegségben elhunyt volt orosz ügynök, Alekszander Litvinyenko utolsó szavai, számolt be róla felesége a The Sunday Timesnak adott interjújában. Marina Litvinyenko elmondta, biztonságban érezték magukat, nem aggódtak az életükért Nagy-Britanniában.

Az asszony azért határozta el, hogy megszólal, mert úgy érezte, a "teljesen téves" lapjelentések befeketítik a férjét, aki szerinte nem volt kém. Litvinyenko, felesége szerint, nem egy kétes ügyletekkel foglalkozó illető volt, hanem őszinte ember, aki a bűnüldözésnek szentelte életét. Szása jó férj volt, törődött a feleségével és 12 éves fiukkal, Anatolijjal. "Azt mondta nekem, biztonságban vagyunk és senki nem akar megölni bennünket" – nyilatkozta könnyek között az özvegy a Sunday Timesnak.

Marina csak akkor döbbent rá, hogy férje célpont lehetett, amikor Litvinyenko napról napra rosszabbul lett a kórházban.

Litvinyenko felesége a Mail on Sundaynek nyilatkozva elmondta, csak a brit nyomozókban bízik, az oroszokban nem. "Nyilvánvaló, hogy nem maga Putyin állt a gyilkosság mögött, de ahogy Putyin vezeti Oroszországot, azzal lehetővé teszi, hogy ilyesmi történjen, hogy egy brit állampolgárt brit területen megöljenek. Azt hiszem, az orosz hatóságoknak részük lehetett a gyilkosságban" – mondta.

Londonban a Scotland Yard bejelentette, hogy a Litvinyenko-ügyön dolgozó 26 rendőrtiszt közül kettőn sugárszennyezés nyomait fedezték fel. A szennyezés rendkívül csekély mértékű és a biztonsági határértéken belüli. A rendőrök polóniumfertőzésénél jóval nagyobb adagot mértek az özvegy szervezetében. Marina Litvinyenko élete nincs veszélyben, de a sugárszennyezés a későbbiekben rákbetegségre hajlamosíthatja.

A német hatóságok közölték, hogy sugárzó anyagot találtak abban a lakásban, ahol Litvinyenko egyik kapcsolata, Dmitrij Kovtun járt a mérgezés napját megelőzően. Kovtun volt felesége hamburgi lakásán járt, s a német szövetségi sugárvédelmi ügynökség illetékesei bejelentették: a lakásban világosan kimutatható a polónium-210 nyoma azon a kanapén, amelyen Kovtun az éjszakát töltötte. Sugárzás nyomait találták az Aeroflot-gépen, amellyel Hamburgba érkezett, s azon a járaton is, amellyel Londonba repült tovább. Nem egyértelmű, hogy a volt ügynök szállította a sugárzó izotópot vagy az utazáskor már ő maga is fertőzött volt.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó