|
Hóínség fenyegeti a turistaidényt
Hóért imádkoznak a kárpátaljai turistatelepek környékén lévő falvak lakosai és a lesiklópályák üzemeltetői, mert a rendkívül enyhe időjárás miatt elmaradhat a várva várt turistadömping. A vendégek távolléte pedig csőddel fenyegeti a turistaszállók tulajdonosait. A téli síszezon ráadásul rengeteg helybeli számára biztosít jövedelemforrást. A pályákon azonban hó helyett egyelőre csak zöldellő fű fogadja az érkezőket. A kárpátaljaiakat az a tény sem igazán vigasztalja, hogy Európa valamennyi síparadicsomában hasonló a helyzet. Az előrejelzés szerint csak január derekára várható sportolásra is alkalmas hó.
Lakástűz két halott
Ketten vesztették életüket abban a szolyvai lakástűzben, mely a hétvégén egy háromszintes lakóházban keletkezett. A kivonult tűzoltóknak az oltás mellett az embereket is menteni kellett, mert a gomolygó sűrű füst a ház valamennyi lakóját fenyegette. A katasztrófa-elhárítási főosztály tájékoztatója szerint 31 személyt sikerült kimenekíteni. Abban a lakásban viszont, ahol a tűz keletkezett, már csak a házaspár összeégett holttestét találták. A tragédiát az okozta, hogy a házigazda az ágyban dohányzott, ám közben elnyomta az álom.
TimosenkoLucenko találkozó
Julija Timosenko sajtótájékoztatóján megerősítette: eszmecserét folytatott Jurij Lucenkóval.
A megbeszélésen a két politikus egyetértett abban, hogy a demokratikus erőknek össze kell fogniuk, s el kell érniük a parlament mielőbbi feloszlatását, az új választások kiírását.
A Korrespondent megjegyzi: a volt belügyminiszter nem a Mi Ukrajnánk álláspontját képviselte, hanem saját nevében tárgyalt.
Janukovics ringbe száll
Viktor Janukovics bejelentette: indul a következő elnökválasztáson.
A Bloomberg hírügynökségnek adott interjújában a kormányfő kifejtette: ez elsősorban akkor válik indokolttá, ha módosítják az Alkotmányt, s Ukrajna ismét elnöki-parlamentáris köztársaság lesz.
|