|
Ige-tár
Egyházi web-oldal
Milan Sasik, a görög katolikus megyéspüspök sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az egyházukkal kapcsolatos híreket a www.mgce.uz.ua web-oldalon már az interneten is olvashatják a hívek.
Ezenkívül az újságírók kézbe vehették a hétezer példányban megjelenő Blahovisznik egyházi lap legújabb számát is. A találkozón szó esett a pravoszláv és a görög katolikus hívek közötti torzsalkodásról is, ami az ungvári járási Nagylázon immár évek óta tart. A két felekezet nem tud megegyezni a falu egyetlen templomának használatában.
Karácsonyi koncertek
December 21-én, jövő csütörtökön 17 órai kezdettel (k. e. i.) a Nagyberegi Kultúrházban karácsonyi ünnepi koncert lesz.
Vendég a Hajnalcsillag református együttes. A szervezők a rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Ugyancsak karácsonyi jótékonysági estre kerül sor december 17-én a Derceni Művelődési és Szabadidő-központban. Fellépnek a helyi középiskola diákjai, a kultúrház tánccsoportja és a helyi református egyház kórusa. A befolyó összegből a község hátrányos helyzetű lakosainak vásárolnak ajándékot.
|