| 2006. december 9., szombat |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 191. (253.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Szó sincs iskolák bezárásáról Beregszászban, csak néhány óvodát, illetve óvodai csoportot érint az átszervezés, nyilatkozta lapunknak Bubnyák Mária, a beregszászi városi oktatási osztály vezetője. A kéthónapi elmaradt pedagógusfizetésekkel kapcsolatban is megoldódni látszik a helyzet, hiszen a novemberi béreket a jövő hét péntekjére minden tanár megkapja. »»
|
"Nem ruha teszi az embert" tartja a közmondás, amivel a hölgyek többsége egyet is ért addig, amíg meghívást nem kap vendégségbe, buliba, vagy a gyerek be nem jelenti, hogy jelmezbál lesz az óvodában, iskolában. Ekkor egy csapásra megváltozik a helyzet. A legtöbb esetben jelentkezik a "nincs egynyamvadtgöncöm" szindróma, illetve "a legszebbjelmezedlesz" rögeszme. »»
|
Ideiglenesen, egészen pontosan 2007 tavaszáig a kárpátaljai Viktor Baloga irányítja a Mi Ukrajnánk népszövetséget. Erről a narancsos politikai erő tanácsának csütörtöki ülésén döntöttek. »»
|
A világháború, a szovjethatalom az oktatást is szétzilálta Kárpátalján. Ennek tudatában bír jelentőséggel, hogy 1946-ban Ungváron magyar általános iskola nyílt. Középiskolává 1954-ben alakították. Sokáig az akkori kultúrpolitikának megfelelő író, a spanyol polgárháború résztvevője, Zalka Máté nevét viselte. A névváltoztatást a rendszerváltozás és a helyi magyarság aktív fellépése tette lehetővé. »»
|
Ukrajnában az oktatási törvény nem ismeri, és nem szabályozza a vasárnapi iskolák működését. Az országban azonban sok kisebbségnek ez az egyetlen lehetősége, hogy anyanyelven tanulhasson. Kárpátalja esetében elsősorban a szórványvidéken élő magyarok, illetve a lengyelek, zsidók és örmények működtetnek vasárnapi iskolákat. »»
|
Ma délután, 16 órakor veszi kezdetét a "Nemzet Búcsúja" gyász-sorozat, amelyen a világ labdarúgást szerető közönsége búcsúzik a legnagyobb magyar labdarúgótól, Puskás Ferenctől. A Magyar Televízió mindkét csatornája élőben közvetíti a teljes szertartást. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |