2006. október 21., szombat Országos közéleti lap II. évfolyam, 163. (225.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Ivan Rizak vádaskodik

Kárpátalja korábbi közigazgatási vezetője feljelentette Oleg Havasit, a megyei adminisztráció jelenlegi elnökét. Az Olekszandr Moroz házelnökhöz és Viktor Janukovics miniszterelnökhöz címzett nyílt levelében nem kevesebbet állít, mint hogy Havasi felkereste őt a vizsgálati fogházban és a vádak alóli felmentéssel kecsegtette, amennyiben hajlandó terhelő vallomást tenni az ország korábbi vezetői ellen. A vádakra válaszolva Oleg Havasi kijelentette, hogy azok minden alapot nélkülöznek és Rizaknak bizonyára megártott a hosszadalmas gyógykezelés.

Az ungvári magyar tévések távol maradtak

A perecsenyi járási Turja Paszika közelében fekvő Vojevodino turistatelepen megrendezésre kerülő Szülőföldem szép határa című nyolcadik nemzetközi televíziós és rádiófesztivál az ungvári magyar tévések és rádiósok nélkül zajlik, tudtuk meg Vass Tamás operatőrtől. Az ítészeknek a négy napig zajló rendezvény alatt nyolc ország 90 televíziós produkcióját és 60 rádióműsorát kellett elbírálniuk. A fesztivál közben megtartott sajtótájékoztatón többek között elhangzott, hogy a mostani vetélkedőn elsősorban a portréműsorok domináltak, vagyis egy-egy nemzeti kisebbség sorsát annak egyik képviselőjén keresztül próbálták illusztrálni az alkotók. Az ítészek már döntöttek a nyertesekről. Az idei fesztivál győzteseinek névsora ma este válik nyilvánossá az eredményhirdetéssel egybekötött díjkiosztó gálán.

Ma hirdetik ki a legjobbakat

Ausztria, Litvánia, Magyarország, Lengyelország, Fehéroroszország, Románia, Oroszország, Grúzia, Csehszlovákia és természetesen Ukrajna részvételével kezdődött tegnap az IDSF Open –2006 nemzetközi versenytánc-bajnokság. A megyeszékhely Junyiszty Sportcsarnokában megrendezett versenyen a standart és latin-amerikai táncokban mérik össze tudásukat a párok. A nagyszabású rendezvény támogatói között van az Ukrán Versenytáncosok Szövetsége, a megyei ifjúsági és sportfőosztály, az Ungvári Városi Tanács és a Kárpátaljai Grácia Versenytáncosok Szövetsége. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a gálára ma délután kerül sor.

Folytatódik a haderőreform

A Miniszteri Kabinet határozatot fogadott el egy állandó készültségű tartalék létrehozásáról.

A döntést Anatolij Hricenko a haderőreform fontos részének nevezte. A védelmi miniszter elmondta, hogy a műszaki és egyéb szakemberekből álló, önkéntes alapon szerveződő alakulatba az idén ezer főt várnak, 2012-re a tartalékosok létszáma eléri a tizenkétezret.

Hricenko azt is bejelentette, hogy 2007 végére a hadsereg létszámát a jelenlegi 221 ezerről 200 ezerre csökkentik – adta hírül a Korrespondent.

Oroszország feltételeket szab

Eredményesnek minősítette a Kommerszant a legutóbbi orosz–ukrán gáztárgyalásokat.

A lap értesülése szerint Ukrajnának a jövőben 130 dollárt kell fizetnie ezer köbméter gázért. A viszonylag alacsony árért cserébe Oroszország azt kéri, hogy Kijev tartson népszavazást az ország NATO-tagságáról, tartsa tiszteletben a Fekete-tengeri Flottáról szóló szerződést, s ne emelje a gáz tranzitjának tarifáját.

Nasás számonkérés

Le kell váltani azokat a kormányzókat, akik nem tartják be a nemzeti egységről megfogalmazott dokumentumban foglaltakat – jelentette ki Igor Zsdanov, a Nasa Ukrajina parlamenti képviselője.

A megyei állami közigazgatás elnökeinek tartaniuk kell magukat a "Tíz lépés az emberek felé" elnevezésű programhoz is. Amennyiben eltérnek ettől, az elnöknek le kell váltania őket – idézi Zsdanovot a Korrespondent.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó