2006. október 21., szombat Országos közéleti lap II. évfolyam, 163. (225.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Virág

Az iskolások egymás közt Nusikának hívták, de nem szeretetből. Leírni nem lehet, csak kimondani ezt a "Nusiká"-t úgy, hogy érezzük belőle azt a lenéző gyűlöletet, amely a gyerekek szavából ilyenkor kicseng. Nusika kiváló nyelvtanárnő, mégsem szeretik. Pedig valaha sokat dicsérték. Azután történt valami. Legyeskedni kezdett körülötte egy gazdag vállalkozó, amolyan az életet habzsoló újgazdag, akinek a lét bőven osztott javai után még erre a szép fiatal nőre is fájt a foga. Nusikát is csábította a csillogás, elvált tanár férjétől, de új partnere mellett csak élettárs lett, azután – vonzóbb vetélytárs akadván – ebből a szerepből is kikopott. Maga maradt. És most a gyerekekre önti ki a dühét. Szidalmazza, megalázza őket, néha még a keze is elszalad...

* * *

– Látom, virágot viszel Nusikának...

– Anyám a kezembe nyomta. "Vizsgátok van. A többire vittél..."

– Hát csak add oda neki!

– Dehogy adom!... Meg tetszik engedni, hogy átnyújtsam ezt a csokrot?

A gyerekekkel szembejövő fiatalasszony meghökken:

– Nekem? Miért?

– Csak úgy...

– Csak úgy? Hát... köszönöm...

* * *

Azért jutott virág Nusikának is. Volt néhány gyerek, aki a vizsgán szeretett volna javítani, számított valami jóindulat-szikrára, ami a tanárnőben megmaradt. Hadd legyen virág az asztalon. Vizsga után Nusika felnyalábolta a csokrokat, otthon dühösen gyömöszölte bele az egészet egy vázába. A gyerekek ma is felbosszantották, a virág rájuk emlékeztette a tanárnőt. Az összezsúfolt csokrok alá azután többször nem töltött friss vizet, gyorsan el is hervadtak, a szemétbe kerültek.

Történetesen tanárnő volt az a fiatalasszony is, akinek az a makacs kis nebuló a Nusika virágát odaadta. Tanítványai ugyancsak elcsodálkoztak, mikor ő is virággal érkezett a vizsgára.

– Ezt én hoztam nektek, gyerekek...

És ettől valahogy olyan vidám lett a vizsga. A gyerekek minden kis tudásukat összeszedték. Ment minden, mint a karikacsapás...

Az utcán kapott csokrot a tanárnő oda akarta adni a legjobban szereplő kislánynak, de az szégyenlősen szabadkozott.

Hát hazavitte a virágot a többivel együtt.

Otthon a tanárnő lelkendezve mesélte a férjének, milyen jó napja van. Az évzáró értekezleten az igazgató kiemelt elismerésben részesítette, és egy ismeretlen kisfiútól csokrot kapott. Megvallja: az utóbbinak még jobban örül.

Azt a bizonyos csokrot a legszebb vázába tette, egy kis sót is hintett a vízbe, hogy tovább éljen a virág. S amikor mégis hervadni kezdett, a legpirosabb szegfűt kivette és lepréselte.

Balla László

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó