Volt idő, amikor én is tátott szájjal adtam át magam Budapesten az államalapítás (akkoriban váltottunk új kenyér ünnepéről) tiszteletére augusztus 20-án rendezett, sok millióba kerülő tűzijáték talmi csillogásának. Csodáltam a rakéták és görögtüzek záporát, hallgattam hozzá André Loyd Webber Fantomjának taktusait és arra gondoltam: milyen szép, milyen felemelő!

Így volt ez, amíg észre nem vettem a Duna felett megzavarodott pánikban röpködő sirályokat és vadkacsákat. A madarak nem tudták, hogy nem nekik szól az a több mázsa elpufogtatott lőpor, és eszeveszetten próbáltak menekülni a rakétákat kísérő dörrenések elől. Azóta idegenkedem a tűzijátéktól, mert nem tudok örömet találni egy olyan emberi megnyilvánulásban, amely oktalan és céltalan módon kínoz meg állatokat.

Néhány napja pedig lehet, hogy társultak még néhányan az ezt nem kedvelők táborához, mert ami most a Duna partján történt, az tragédia. Ahogy azon a régi ünnepen a madarak, úgy menekültek most az emberek egy felsőbb hatalom tűzijátéka elől. Pánik, rettegés és néhány halálordítás kísérte a vihart, amely szomorú módon tette feledhetetlenné idén a budapesti augusztus 20-át. Mintegy ötszáz sebesült és hat halott. Mindez elég nagy ár a Látványért, ezért, a megfelelő tarifáért mindenkivel mindenre kapható nyomorult prostituáltért, ám az ember, aki sok évezreddel a két lábra állás után is megmaradt oktalan élőlénynek, gondolkodás nélkül megfizette.

Nem kívánom a szervezők és a résztvevők felelősségét firtatni, de felháborító, hogy ennyire nem változtunk a Cirkus Maximus látványosságai óta. Most is csak a tűzimádó primitív vadember búvik ki a civilizáció máza alól, aki néhány percig mindent elfeledve bámulja a keze gyújtotta lángot, és közben nem gondol a következményekre.

Thomas Mayne Reid, a XIX. századi angol író szerint egy társadalom erkölcsi fejlettségét azon lehet lemérni, hogy mennyit költenek fiestákra és tűzijátékokra. Szerinte minél többet áldozunk a felszíni csillogásra, annál sekélyesebb lelkűvé válunk. Igaza lehetett, mert a pánikba esett tömegről, a csapkodó villámokról és a gondosan komponált zenére robbanó rakétákról készült felvételeket nézve eszembe jutott egy makói lány, akit fához kötözött, majd benzinnel lelocsolt és elevenen megégetett egy vagy több suhanc.

Talán ők is csak tűzijátékot játszottak.

Matúz István