Ahogy Magyarországon, úgy a határon túli magyarság ügyeiben is reformokra van szükség. Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök eltökélt, de kész vitázó párbeszédre is. Az új nemzetpolitika nagyobb szabadságra és intenzívebb fejlődésre alapoz – derül ki a Budapesten megjelenő Népszabadság szombati számában közölt interjúból, melynek rövidített változatát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

– Nem csak itthon, a határon túli ügyekben is nagy változtatásokra készül. Mi a nemzetpolitikánk célja most?

– A nemzet felemelkedése, megerősödése. Kitörni a történelmi sértettségből, s ha megváltoztatni nem tudjuk, akkor fordítsuk javunkra az új regionális realitást. Fejlesszünk, építkezzünk. Kössük össze a határ két oldalát utakkal, sínekkel. Csak építkezéssel őrizhetjük meg a szülőföld megtartó erejét. Meg tanulással, a világban való közlekedéssel. A szülőföld megőrzése nem röghöz kötést, lecövekelést jelent. Menni kell a világban, kapcsolatot teremteni, és a megszerzett tehetséget hazavinni. Eddig azt mondtuk: maradj otthon, ha kell, viseld ennek a keresztjét! De a maradásnak nem keresztnek kell lennie, hanem a felemelkedés lehetőségének.

Nem azonosak a lehetőségei a különböző országokban élő kisebbségi magyar közösségeknek, és a kötődésük az anyaországhoz sem egyforma. Ezt a differenciálást végre meg kell tenni, mint ahogy azt is, hogy a magyar kormányok lemondanak arról, hogy beavatkozzanak a környező országokban élő magyar közösségek belső életébe, politikai szerepvállalásába. Persze, a be nem avatkozás kölcsönösséget feltételez...

– A magyar nyelvterület zsugorodik. Ennek a stratégiának vagy célnak következtében még inkább zsugorodni fog? Érdekünk volna ez?

– Nem érdekünk, ellenkezőleg, de muszáj hozzátenni, hogy a nemzeti közösség és a nemzeti közösség tagja között kölcsönös felelősségi viszony áll fönt. Látjuk, mekkora az elvándorlás, különösen a fiatalok és a jól képzettek esetében. Ez a közösség megroppanásához vezethet. Javuló feltételeket kell teremteni a szomszédos régiókban. Jobb munkahellyel, közlekedéssel, az identitás megőrzésének szabadságával és kiterjedt lehetőségével. Ehhez fejleszteni kell: erősíteni infrastruktúrát, demokratikus meggyőződést, történelmi empátiát. Régióközi programokra, térségfejlesztésre 100 milliárd forintnyi összeg áll rendelkezésre. Azonban világosan látnunk kell, ez nem arról szól, hogy a gazdag magyar nagybácsi kisegíti a határon túlit. Ugyanis időközben olyan változások következtek be, amelyek eredményeképpen Temesvár tőkevonzása vetekszik, vagy meghaladja Debrecenét vagy Szegedét. Arad mondjuk Békéscsabának olyan vetélytársa lesz, hogy föl kell kötni a gatyát. Ezek a kihívások sokszínűbb, életközelibb, nem egyoldalú áldozatvállalást kérő, nem bezárkózó, hanem az együttműködő, mobilis és nyitott politikát igényelnek.

– Ennek van egy olyan eleme, hogy a szerb, a román és a szlovák politikai elit egy részének – ha talán nem is az egészének – célja a magyar nyelvterület csökkentése. Ha "fölszabadítjuk" a magyarságot a szülőföldön maradás "kényszere" alól, akkor akarva-akaratlan nem román, szerb vagy szlovák érdeket szolgál ki az anyaország? És nem ebből vezetik-e le azt, hogy Magyarország túl simulékony a szomszédokkal szemben?

– A nacionalistáknak nem kell magyarországi kapaszkodó ahhoz, hogy nacionalisták legyenek. Magyar zászló égetéséhez nem kell budapesti biztatás. Ahhoz sem, hogy magyarokat verjenek a Vajdaságban. Praktikusan pedig, ha háromszor annyi pénzt költenénk kulturális támogatásra, és négy egyetemet építenénk föl minden határon túli városban, akkor is azt mondanák a nacionalisták, hogy hazaáruló vagyok. A politikánkat nem az ő elvárásaikból kell levezetni. Én a nemzeti progressziót képviselem a nemzeti radikalizmussal szemben.

– Ezzel együtt nagy a lelki igény a határon túli magyarság körében, hogy közjogi kötődés jöjjön létre Magyarországgal.

– Ez az a pont, ahol érdemben elválik egymástól a nemzeti radikalizmus és a modern hazafiság álláspontja. Mi a politikai nemzetet köztársaságként értelmezzük, az állampolgárok cselekvő, jogokat, felelősséget és kötelességet tartalmazó viszonyban állnak egymással, ennek eredménye a köztársaság. Az, hogy valaki a magyar kulturális nemzet tagja, kulturális történelmi, helyenként vallási identitás kérdése. A megszakított folytonosság akkor sem állítható helyre, ha ez legédesebb álmaink közé tartozik is.

– De a lelki igényre valamit válaszolni kell.

– Azt, hogy lehessen magyarként élni és boldogulni, és ez ne igazolványon múljon, hanem természetes legyen Kolozsvárott is, meg Kassán is, meg Újvidéken is, hogy büszkén lehet a magyarságot megvallani. Ebben kell segítenünk. És soha nem fogom azt ígérni, hogy vissza tudom állítani a korábbi történelmi világot. Trianon megszakította a közjogi folytonosságot. A közjogi folytonosság Trianon felnyitása nélkül nem állítható helyre. Muszáj egyenesen beszélni. A lelki igény kultúrával, fejlesztéssel, találkozással, a magyar nyelv ápolásával, a magyar iskolákkal, a könnyű határátjárással részben teljesíthető, de egészben semmivel sem. Hamis próféták azok, akik azt ígérik, hogy be tudják gyógyítani a történelmi sebet. Nem tudják. A magyar nemzetben ott van zárványként Trianon. Meg kell tanulni együtt élni a múltunkkal, és nem szabad azzal hitegetni az embereket, hogy visszafordítható a történelem.

– A balliberális választási győzelmet a határon túli magyarok jelentős része vereségként élte meg. Utána a kormány nemzetpolitikai elképzelései formálódtak, kaptak egy felszólítást: válasszanak, együttműködés vagy konfrontáció.

– Alapvető és lényegi különbség van a Magyarországon bal- és jobboldal között, a nemzeti radikálisok és a progresszívak között. Olyan intézményeket kell létrehozni, amelyekben ez a különbözőség természetes, anélkül, hogy szétverje a kapcsolatot. Ami formálódik, a partnerség politikájára épül, és annak tudomásulvételére, hogy az egyes határon túli közösségek más és más helyzetben vannak. A délvidéki és a kárpátaljai közösségre kell többet figyelni. Visszatérve a lelki és a gyakorlati igényre, jövő év augusztusától rendszeresen megrendezzük a világ magyarságának kulturális fesztiválját. A mindennapi kapcsolatok súlypontja áttevődik a határ menti területek együttes és intenzív fejlesztésére. Ez az egyik témája az első magyar–magyar kormányzati konzultációnak késő ősszel. A másik a lejáró magyarigazolványok ügye.

– Tehát inkább a szomszédságpolitika és a térségpolitika határozza meg a magyar–magyar viszonyt, és nem fordítva?

– Egyik sincs alárendelve a másiknak. A szomszédos országok kormányaival való együttműködés nélkül semmilyen szándékunk érdemben nem valósítható meg a határon túl. Persze, olyan áron meg nem szabad jó viszonyban lenni, hogy föladjuk a határon túli közösség jogos igényeit támogató érdekeinket. Világos európai norma: lehessen büszkén és könnyen nemzetiséginek lenni és maradni. Miért nem jó, ha milliószámra vannak két ország határterületén, akik beszélik a két nyelvet?

– Még a belpolitikában is nehéz a támogatásokat jól célozni, hát még a határon túli támogatásokat.

– Kiemelkedik 8–10–12 olyan határon túli intézmény, amelynek azt mondjuk, hogy nemzetpolitikai jelentősége is van. Ezek egyetemek, iskolák, kollégiumok, médiumok. Ezek támogatására három-ötéves átfogó megállapodást kötnénk. Az eddigi pályázati rendszer viszont kaotikus. Kibogozhatatlan, a határon túliak sem tudják, hogy egyes kuratóriumokban pontosan kik ülnek, mit képviselnek. A magyar kormány azt mondja, lássunk világosan a pénz dolgában, tegyük egy helyre a támogatásokat, és egyértelművé, hogy ez nem párt- és nem politikai finanszírozás. Nem támogatás-központú ez a politika, hanem fejlesztésközpontú.

– Augusztus 20-án gondolhatja-e a magyar a Délvidéken, Székelyföldön és másutt, hogy emelkedő nemzet vagyunk?

– Nem csak emelkedő nemzetet, még ennél is többet szeretnénk. Azt, hogy gazdasági, kulturális, tudományos, szociális teljesítményünkkel a Lengyelországtól Horvátországig húzódó régió legjobban fejlődő, legnyugodtabb, legstabilabb országává és nemzetévé váljunk. Egyszerre érezzük magunkat európainak és magyarnak. Egyszerre legyünk versenyképesek és szolidárisak. Újrakötve a határ két oldalán lévőket is. Végre olyan kormány van, amely nem felszólító és kijelentő mondatokban beszél, hanem olyan mondatokban, ahol a végén van három pont. És lehet vitatkozni...

Nagy Csaba, Füzes Oszkár

Népszabadság, 2006. augusztus 19.