|
Pénz-tár
Kijev. Viktor Juscsenko államfő továbbra is arra buzdítja a vállalkozókat, hogy jöjjenek elő az árnyékgazdaságból, legalizálják viszonyukat az állammal. Hivatalos becslés szerint ugyanis jelenleg a hazai gazdaság mintegy 4547 százaléka van továbbra is "árnyékban". Egyes régiókban azonban még ennél is magasabb ez az arány, a gépkocsipiac esetében például eléri az 52 százalékot.
* * *
Kárpátalja. Néhány gyengébb teljesítményű év után újabb lendületet vett a magán-lakásépítkezés a megyében. Sőt, a legutóbbi országos felmérés adatai szerint a növekedés üteme az idén Kárpátalján a legnagyobb léptékű, 1,8-szeres. A 2006-ra tervezett 61 százalékába már be is költözhettek az új tulajdonosok. Örvendetes, hogy nem csak a nagyobb városokban, de a kisebb településeken is egyre-másra épülnek az lakások.
* * *
Ungvár. Stabilizálódtak az üzemanyagárak Kárpátalján, jelentette ki legutóbbi sajtótájékoztatóján Irina Sztepanyuk, a Megyei Állami Árellenőrző Bizottság helyettes vezetője. A kárpátaljai autósokat nem fenyegeti a jegyrendszer bevezetése, a helyi forgalmazók készleteiket nem vésztartalékok képzésére használják, hanem a tankolók rendelkezésére bocsátják. Napjainkban a 76-os és 80-as benzin 4,20, a 92-es 4,45, a 95-ös 4,70, a 98-as pedig 5,05 hrivnyáért kapható töltőállomásainkon. A gázolaj ára 4 hrivnya 10 kopijka.
|