2006. augusztus 26., szombat Országos közéleti lap II. évfolyam, 128-129. (190-191.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
A gyilkos vendég

A fiatalember karja lehanyatlott. Dühe szertefoszlott. Lihegve állt és a padlón fekvő két, csupa vér embert nézte. Csak ekkor ért el a tudatáig, hogy az imént valami jóvátehetetlen, borzalmas dolgot művelt. Másodpercekig mozdulatlanul bámult az éjszaka halálosan csendes sötétjébe. Majd gyorsan kilépett a házból.

A vérbe fagyott, eszméletlen Lászlót és Szilviát másnap reggel a szomszédok találták meg. A borzalmas hír szárnyra kelt és percek alatt körbejárta Tiszabogdányt. A házaspárhoz azonnal mentőt hívtak. Életveszélyes állapotban voltak, ezért már a mentőautóban elkezdték az orvosi beavatkozást. Ám hiába volt minden erőfeszítés, a fiatalasszony életét már nem lehetett megmenteni. Vissza sem nyerve az eszméletét, a kórházba szállítást követő napon belehalt sérüléseibe. 25 éves férje életéért az intenzív osztályon küzdöttek az orvosok.

Időközben a rendőrök is munkához láttak. A bűncselekmény helyszínére kivonult hivatalos személyek az ilyenkor szokásos módon kezdték el a nyomrögzítést, az adatgyűjtést, illetve a tanúk felkutatását. Valamennyi apró szál, picinyke nyom a brutális gyilkosság elkövetőjéhez vitt közelebb. A jelek szerint kegyetlen vérengzés zajlott az előző éjjel.

A ház körül nyomokat keresők egyike az udvaron lévő bokrok között egy véres fejszére bukkant.

Ezt követően a rendőrök az egész településre kiterjedő munkába kezdtek. Végül csak akadt olyan tanú, aki használható információval szolgált. Így tudták meg, hogy a házaspár lakásába a bűntény napján egy 18 éves helybeli fiatalembert láttak bemenni. Mihajlót, akiről a tanúk beszéltek, a rendőrök is jól ismerték. Garázdaságért és különféle kilengésekért már nem egy alkalommal vonták felelősségre.

Amikor a nyomozók megjelentek Mihajlo otthonában, az egy percig sem tagadta a bűnösségét. Beismerő vallomásában elmondta, hogy László és Szilvia meghívta őt egy pohárkára. Szívesen eleget tett a meghívásnak. A gazdasszony ételt és italt tett az asztalra. Majd poharazgatás és falatozás közben békésen beszélgettek.

A helyzet akkor vett tragikus fordulatot, amikor a vendég agyában dolgozni kezdett az elfogyasztott vodka. Hirtelen eszébe jutott, hogy őt egy alkalommal Szilvia "dobta" fel a rendőrségen valamilyen lopásért. A fiatalasszony sem hagyta magát, és kisvártatva a békés beszélgetésből hangos veszekedés kerekedett. László az egyre dühödtebben perlekedők közé állt, de békítő szavai inkább olajat öntöttek a tűzre.

Mihajlo állítása szerint annyira elborult az agya, hogy nem tudja, miként került a kezébe a fejsze...

B. Cs.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó