|
Sportvilág
Rangos emléktornán a Kárpáti-UNE
A Kulcsár Anita emlékére rendezendő dunaújvárosi négyes tornára kapott meghívót az Ungvári Kárpáti-UNE női kézilabdacsapata.
Az autóbalesetben elhunyt, egykori kiváló magyar beállós emlékére szervezett tornára augusztus 2527 között kerül sor Dunaújvárosban. Az ungvári lányok igazán illusztris társaságba kerültek. A hazaiak mellett az osztrák Hypo Niederösterreich és a Győri Audi ETO lesz az ellenfelük.
Beranek a Loki új edzője
Bemutatták Debrecenben a cseh Miroslav Beraneket, a DVSC-TEVA labdarúgócsapatának új vezetőedzőjét, valamint segítőjét, a Szlovákiából érkezett Fieber Pétert.
Szima Gábor, a DVSC Futball Szervező Zrt. elnöke az eseményen úgy fogalmazott, hogy Beranek személyében egy elismert szaktekintély érkezett Debrecenbe és nagyon bízik benne, hogy sikeres lesz a cseh tréner Magyarországon is. Beranek és Fieber reményüket fejezték ki, hogy magyar kollégáikkal, Herczeg Andrással és Mező Józseffel jól tudnak majd együtt dolgozni. A cseh trénereknek főleg az első hetekben lesz szükségük a debreceni szakemberekre, mivel nem ismerik a magyar bajnokságot, valamint annak együtteseit.
Tévez a Milanban folytatja?
Az olasz lapok szerint az AC Milan legújabb kiszemeltje a Corinthians argentin csatára, Carlos Tévez.
A leigazolása azért sem lenne meglepő, mivel a torinóiak egyik legjobb játékosa, az ukrán Andrij Sevcsenko a Milanból az angol Chelsea-hez igazolt.
A játékospiacon közben javában zajlanak az események. A Valencia CF 15 millió eurót és az uruguayi Mario Regueirót ajánlotta a Real Betisnek Joaquínért. A Liverpool FC megegyezett a Feyenoorddal a holland csatár, Dirk Kuyt leigazolásáról.
|