2006. augusztus 19., szombat Országos közéleti lap II. évfolyam, 126. (188.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Évtizedes lemaradást kell behozni
Vezetékes gázt minden család otthonába

Jelentős mértékben drágult ugyan a földgáz, de még így is a legkedveltebb fűtőanyag. Akiknek már van, azok áldják, mert kényelmes, környezetbarát. Ahol nincs, ott álmodoznak róla, hogy egyszer náluk is fellobban a kék láng.

Megyénkben az idén is folytatódik a földgázprogram. A vezetékhálózat teljes hossza mára elérte az 5612 kilométert. Ebből az utóbbi két év során közel másfél ezer kilométert fektettek le. 216 000 lakóházban mondhatják el az ott élők, hogy otthonukban már vezetékes gáz adja a meleget. 2006 folyamán mintegy 5500 otthont kötöttek be a hálózatba.

Ugyanakkor egyelőre csak a Nagyszőlősi és az Ilosvai járás büszkélkedhet azzal, hogy már valamennyi településére eljutott a gázvezeték. A vidék többi régiója még messze jár ettől. Az ok egyszerűen az, hogy Kárpátalján meglehetősen későn, csupán a múlt század ötvenes éveinek végén épültek az első vezetékek. Ugyanakkor a szomszédos Lemberg megyében ez a folyamat már a harmincas években elkezdődött.

Bár a megye évről évre milliókat költ a hálózat építésére, a lemaradást nem egyszerű behozni. Az idén például 11,9 millió hrivnya támogatást nyújtott az állam a gázvezetékek építésére, a félbehagyott szakaszok befejezésére, illetve a kivitelező vállalatokkal szembeni tartozások törlesztésére. A pénzből több mint hatmillió hrivnyát már felhasználtak.

Vaszil Vovkanics, a megyei gazdasági főosztály helyettes vezetője elmondta, igyekeznek minden korábban elkezdett, de a finanszírozás hiányában félbehagyott vonalat befejezni, mivel a kiutalt pénz a lehető legeffektívebben így használható fel. Ezeket a vezetékeket természetesen nem csupán a költségvetésből kiutalt támogatásokból építik. A finanszírozásba a megye és az érintett járások is besegítenek a lehetőségeikhez mérten. A leghatékonyabban az Ungvári és a Técsői járás támogatja e munkát.

Mint azt a főosztály helyettes vezetője elmondta, ha a jelenlegi tempóban haladnak a kivitelezéssel, akkor még az idén eljuthat a kék láng a Beregszászi járásban Macsolára, Csomára, Borzsavára, Haláborba, illetve a többi járás néhány településére.

A megyei vezetés elsődleges feladatnak a fővezetékek megépítését tartja, nyilatkozta a napokban a média képviselői előtt Ivan Baloga, a megyei állami közigazgatás elnökének első helyettese. Elmondása szerint a helyi lehetőségeket is ki kell használni, fel kell kutatni azokat a forrásokat, melyek révén a leágazó vezetékek egy része is megépíthető. Ilyen forrásokból máris 64 kilométer összhosszúságú gázvezeték épül a Beregszászi, a Volóci, a Munkácsi, valamint az Ungvári járásban.

A Zakarpatgaz Rt. vezetőinek tájékoztatója szerint az őszi-téli idényben zavartalan lesz a földgázellátás Kárpátalján.

B. Cs.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó