A közelmúltban – vagy 15 évnyi szünet után – ismét módomban állt őzbakra cserkelni egy magyarországi vadászterületen. Csodálatos élmény volt, és aki most arra gondol, hogy ez a fránya újságíró még el is dicsekszik vele, hogy ártatlan őzek vérét ontotta – téved. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, az alábbiakban egyetlen puskalövésről sem olvasnak majd, ami ugyanis igazán megragadott, az a vadászat körítése volt. Az, ahogyan mindennek akkurátusan megadtuk a módját. Amíg mifelénk a lényeg a húson és a bőrön – magyarán a kilövési engedély árának megtérülésén – van, odaát az olyan apróságok, mint az, hogy ne terepszínű kombinzonba öltözve jelenjünk meg a magaslesen, hanem sötétzöld vadászruhában, vagy, hogy az elejtett vad mellett csak kalaplevéve illik megállni, végül fontosabbá váltak, mint maga a lövés. Évszázados etikett szerint kellett eljárni és bármilyen furcsa is, ebben a sikerorientált világban nagyon jólesett elfelejteni a mindenáron győzni akarást és egy kicsit előtérbe helyezni az élet "gentleman" oldalát. Azt hiszem, nem is egyszerűen szabályok voltak azok a megkötések, amelyek szerint eljátszottuk szerepünket az élet és halál drámájában, hanem valami sokkal fontosabb. Talán a lét maga.

Épp emiatt sajnálom, hogy mifelénk olyan kevesen élnek a vadász etikett szerint. Hiszen mit ér az élet, ha sutba dobjuk a szabályokat és orvul, bokorból puskázunk egymásra? Semmit. De nem, mi inkább cinikus machiavellistaként hirdetjük "a cél szentesíti az eszközt" kétes igazságát, közben pedig nem vesszük észre, hogy foggal-körömmel folytatott örök harcainkban elveszett humorérzékünk, és már egy csillagot sem tudunk önfeledten megbámulni a nyári égbolton. Messze nem tartjuk be az úriemberség, sőt tovább megyek, az emberség, szabályait, pedig közben tudjuk, hogy mennyivel édesebb az olyan győzelem, amelyet a régvolt idők lovagi előírásait szem előtt tartva vívtunk ki. Ezért motoszkál sokat újabban a fejemben a régi aranymezők kalandorainak egyik versikéje, mely szerint:

Ha más nem, annyi megmarad

Hogy játszottak, hogy éltek:

Kockát vetettek, s ezt nyerték vele

Bár az arany az ördögé lett.

Azt hiszem, nem ártana néhány honfitársunknak elmenni aranyat keresni. Ha nemes fémre nem is, az életnek nevezett Nagy Játszma szépségeire talán rálelnének, ami bizony sokak javára válna.

Matúz István