| 2006. augusztus 15., kedd |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 123. (185.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Mint már arról két ízben beszámoltunk, az I. Ukrajnai Magyar Napok kere-tében, melyet az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség szervezett, Lemberg és Kijev után a Krím Autonóm Köztársaságban került sor kulturális rendez-vénysorozatra. »»
|
A parlamenti, kormányalakítási hadakozás után végre ismét a gazdasági problémák kerültek a belpolitika előterébe. Ezt, illetve a Janukovics-kabinet rendcsináló kísérleteit bizonyítja az a tény, hogy a minisztertanács felmentette a Naftohaz Ukrajini elnöki tisztségéből Olekszandr Bolki-szevet, s helyére Volodimir Seludcsenkót nevezte ki. Az új vezetőt Jurij Bojko mutatta be a vállalat kollektívájának. Az energetikai miniszter megjegyezte, hogy Seludcsenko beilleszkedése problé-mamentes lesz, mivel már van tapasztalata a Naftohaznál. »»
|
Az Ungvári Nemzeti Egyetem újabb díszdoktort avatott dr. Fekésházy István akadémikus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Kijevi Laskarjov Főiskola tanszékvezetőjének személyében. Az avatóünnepség után arra kértem, meséljen az indulásról, az akkori szovjet, majd a mai ukrajnai tudomá-nyos világ kulisszatitkairól, az ukrán tudósok kutatási területeiről, az új innovációs technológiák alkalmazásáról és elfogadtatásáról. »»
|
Befejeződtek a felvételi vizsgák a Munkácsi Humán Pedagógiai Főisko-lán. Nyílt titok, hogy az utóbbi néhány évben nem sok végzős fiatal döntött a tanári pálya mellett. Idén valamivel jobb volt a helyzet, hiszen a meghirdetett 315 ösztöndíjas helyre 904 felvételi kérelem futott be. »»
|
A jelenlegi társadalompolitikai helyzetben csekély az esélye annak, hogy Ukrajnában az orosz második államnyelvvé váljon jelentette ki Viktor Janukovics Szimferopolban. »»
|
Sokféle farmer sokféleképpen próbál manapság boldogulni vidékün-kön. Van két-három hektáron kínlódó, csak a maga erejére támaszkodó "gazda", van sok százezres befektetéssel mezőgazdasági termékeket előál-lító vállalkozó és vannak a szó szoros értelmében családi gazdaságok, amelyek alapvetően abban különböznek az előzőektől, hogy a legerősebb kötelék, a vér szava tartja össze a vállalkozás vezetőjét és az alkalmazot-takat. »»
|
Andrij Sevcsenko vasárnap ismét bizonyította, a világ egyik legjobb csatára, s egyáltalán nem látszott, hogy "agyonnyomná" a hatalmas elvárás. Pedig az ukrán zsenitől rengeteget várnak a Chelsea vezetői, játékosai és szurkolói, hiszen 29 millió fontos vételárát "meg kell szolgálnia". »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |