Hajnalok hajnala volt. Éles, csípős a kora reggeli júniusi levegő. Borzongtam, ásítottam, amikor a megyeszékhelyre értünk nagyapámmal. Akkor a Korjatovics téri piac volt az egyetlen, ahol a kistermelők eladhatták a háztájiban megtermelt javakat. Mi is ide érkeztünk. Finomságos akácmézet, cseresznyét hoztunk. Nem voltam valami lelkes, mert idegesített a tömeg, s hogy mindenki megkérdezte: mi mennyibe kerül? Nagyapám bölcsen türelemre intett: kisfiam, a vevőnek mindig igaza van, mosolyogni kell rá.

Akkor órák alatt túladtunk a portékán. Ennek már bő harmincvalahány esztendeje. Nagyapám, ha élne, már bőven túl lenne a tizedik ikszén. Szavai azonban itt csengenek a fülemben. S azóta vásárlóként is rögzült bennem a megállapítás, a vevőnek mindig igaza van. Bár, ez valójában nem mindig érvényesült. Főleg az áruhiányos években volt ez így, amikor bármi érkezett egy-egy üresen ásítozó üzletbe, pillanatok alatt száz fős sorok keletkeztek. A hátul levők azt sem tudták, mit osztanak. Mosoly, kereskedői előzékenység? Ugyan már! Akkor az ilyen aprósággal a több órás sorban állást követően senki nem törődött.

Változtak az idők. Eltűntek a sorok. Hála a kisvállalkozóknak, akik olykor ügyeskedve, ki-kijátszva az adóhivatalt, a különféle állami és nem állami pénzbehajtókat, piaci standjaikon az árukínálat bőségével kápráztatták el a vásárlókat. Ja, hogy közben az üzletek polcai is megteltek áruval? Ez igaz. De aki a piaci árusokhoz, azok mosolyához, előzékeny modorához szokott, nem igazán vágyott, vágyakozik a szupermarketek mogorva, személytelen, bár kétségtelenül kényelmes kiszolgálása után.

A piacnak hangulata van. Lehet alkudozni. S ha az ember kellően rámenős, a kereskedő legyint: egye fene, vigye olcsóbban. Igaz, a piaci árus nem ad szavatossági időt. De ha nem tetszik az áru, másnap vissza lehet cserélni. A piaci kereskedővel lehet csevegni, amit az áruházak többnyire morcos kiszolgálóival nem tehet meg az ember. Szóval, én, mint egykori árus és válogatós vásárló, kifejezetten örülök a bazári forgatagnak, az árubőségnek, a dolgok hangulatának. S közben tapasztalatból is jól tudom, hogy nem egy leányálom ott állni a standon esőben-szélben, hőségben és hóviharban. S közben a meg-megjelenő ingyenélő fináncokat, vámszedő rendőröket, bőrfejű pénzbehajtókat és egyéb hasonszőrűeket is be kell kalkulálni a napi költségvetésbe.

Ám akadnak börtönviselt, nem éppen makulátlan múltú vezetők, akiknek soha nem számított embertársaik sorsa és élete, akik korábban is a mások vérét szívták védelmi pénzek behajtásával foglalkozva, s akik most is lelkiismeret-furdalás nélkül szeretnék megszüntetni emberek ezreinek a megélhetési forrását. S akarnak engem, hétköznapi állampolgárt és fogyasztót arra kényszeríteni, hogy felejtsem el a bazárok hangulatát...

Balogh Csaba