A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

Rovatunk mai vendége messziről jött. Francia. A Pireneusok lábánál látta meg a napvilágot. Vállalkozó. A neve: Philippe Costemale. És... ő a Jabil világvállalat ungvári üzemének vezérigazgatója.

De hagyjuk is a gazdasági problémákat.

Lássuk az embert.

Bocsánat. Még valami. Sajnos a kollégám és én is ugyancsak gyengék vagyunk franciából. Így aztán igazán érdekes (és tanulságos) beszélgetést folytattunk. Volt angolról oroszra, magyarról angolra, oroszról angolra, angolról magyarra – s még egynéhány variáció – fordítás. (Ezek részleteivel írásunkban és közlésekor már nem terheljük az olvasót.) A lényeg. Értettük, s – remélhetőleg – meg is értettük egymást.

– Készülve a beszélgetésre, a lehetőségek szerint, megpróbálunk információkhoz jutni. Megtudtuk, hogy a francia kormánynak is tanácsadója volt. Ez azt jelenti, hogy eddigi tevékenységét igazi sikertörténetnek mondhatjuk. Így aztán igazán jogos és indokolt a kérdés: miért pont Kárpátalja?

– Azért, mert nagyon hasonlít a szülőhelyemhez. Hegyek, völgyek, csodálatos vidék. Azért, mert igazi kihívás egy fejlődés előtt álló régióban bizonyítani.

– Tudja-e, hogy itt igen sok nemzet, nemzetiség, közte közel kétszázezer magyar él?

– Igen. S ami ugyancsak tiszteletreméltó, igazi toleranciát, együttérzést és egymást értést tapasztaltam. Ez is szűkebb pátriámra emlékeztet.

– Az ilyen közösségi gondolkodás általában az idősebbekre jellemző. Hány esztendős?

– Szeptemberben leszek negyven.

– Család?

– A feleségem francia. Ő is dolgozott a kormánynak. Ökológiával, környezetvédelemmel foglalkozik. Megjegyzendő, ő tud oroszul, mivel az egyetemen ezt választotta idegen nyelvnek. Tanulmányai során két évet Oroszországban töltött.

– Hol ismerkedtek meg?

– Otthon. A munkahelyünkön.

– Lehet, hogy provokatívnak fog tűnni, de csak megkérdezem: milyenek a francia nők?

– Az én tapasztalataim szerint ugyancsak kezdeményezőek, impulzívak, határozottak. Mindezt alátámasztja, hogy meggyőzött, ő az igazi. S, ő az igazi.

– Hány éves korában "kötötték be a fejét"?

– Harmincöt.

– Kárpátaljai logikával már ugyancsak öreg fiú volt...

– A francia miliőben nem számítottam annak. Viszont tény, hogy édesanyám ugyancsak szorgalmazta, hogy megházasodjak, még jelölteket is kerített. Viszont én megvártam az igazit. S, mint a tények bizonyítják, jól tettem.

– Bizonyítékok?

– Vannak. Luy, a fiunk hároméves, a kislányunk, Rosa, egy esztendős.

– Egy üzletembernek, tevékenykedjen bárhol is a világon, általában kevés a szabadideje. Ha mégis sikerül kicsit elmenekülni a hivatali kötelességektől, mivel foglalkozik legszívesebben?

– Természetjárás. Az az igazi. S, mint már említettem, Kárpátalja nagyon hasonlít szűkebb pátriámhoz – persze ott kicsit magasabbak a hegyek –, így, ha tehetem, kirándulok. E mellett tudok és szeretek főzni...

– Mit?

– Szívesen készítek hagyományos francia ételeket, de megpróbálkozom a helyi specialitásokkal is.

– Irodalom? Olvasás?

– A klasszikus irodalmat, művészetet kedvelem. Jelenleg Alexandre Dumas könyvét olvasom, melyben oroszországi, kaukázusi élményeit írta le.

– Hol érezte a legjobban magát?

– Brazíliában, Kínában, Marokkóban... mindenütt, ahol barátságosak, közvetlenek az emberek, és jó a konyha...

– Tudom, hogy egy franciától a világbajnoki döntő után szinte illetlenség megkérdezni, de: szereti a focit?

– Nagyon. Végigizgultam a világbajnokságot. Hogy mit éreztem a döntő alatt és után... na, erről tényleg nem kell beszélni...

Horváth Sándor