|
Rodeóbika és a Mirigyek
Médiaszponzorai voltunk a péterfalvai könnyűzenei fesztiválnak
Már hetekkel ezelőtt hirdették Kárpátalja minden szegletében a Tiszapéterfalván megrendezésre kerülő I. Kárpátaljai Könnyűzenei és Képzőművészeti Fesztivált. Sok fiatal felfigyelt rá, s nagyon sokan döntöttek úgy, hogy az augusztus 36 között, lapunk médiatámogatásával első ízben megrendezésre kerülő fesztiválon részt vesznek. A résztvevők méltán érezték jól magukat, a szervezők mindent megtettek ennek érdekében.
A táborozók, és nemcsak ők, olyan szórakozási lehetőségek közül válogathattak, mint a rodeóbika, műsziklafal-mászás, paintboll, vízifoci, kötélpálya, testfestés. Ezenkívül megtekinthették a Salánkról érkezett íjászok bemutatóját is, valamint különböző vetélkedőkön vehettek részt. A sport szerelmesei pedig focizhattak, röplabdázhattak, asztaliteniszezhettek, tollaslabdázhattak.
A szervezők gondoltak a képzőművészet kedvelőire is, fontos szerepet kaptak a fesztivál programjában a kiállítások. Bemutatták mesterségüket a művészek, vagyis az érdeklődőknek lehetőséget adtak arra, hogy kipróbálják a korongozást, a szövést, a festészetet, a fafaragást, a csuhézást. Öröm volt nézni, ahogy a kislányok gyöngyöt fűztek, rongy-, illetve csuhébabát készítettek. Mindebben Mester Andrea segített nekik. Nagy sikere volt a korongozásnak is.
Az első napon, miután a fiatalok tábort vertek, az esti órákban két sztáregyüttes is fellépett: a Budapestről érkezett Vodku!, valamint a Fiesta.
Másnap természetesen folytatódtak a jobbnál jobb programok. A szervezők ügyességi vetélkedőket hirdettek meg. A csapatokba verődött fiatalok vidám feladatoknak kellett hogy eleget tegyenek, így nemcsak ők szórakoztak jól, hanem a szurkolók is. A több órás "küzdés" után a győzelmet a Vidám fiúk csapata szerezte meg.
Este a színpadot a beregszászi X Spirit együttes foglalta el. Őket a Hollandiából érkezett sztepptáncosok, illetve a beregszászi Street-dance táncegyüttes követte. A rockzene kedvelőit a magyarországi Black Bird zenekar szórakoztatta. Késő éjszaka került sor az igazi nagy bulira, amikor is a szórakozni vágyók legnagyobb örömére fellépett a Kozmix, majd a Kerozin. Ez utóbbi zenekar teljesen új felállásban Péterfalván lépett fel először élőkoncerttel.
A szombatot a szervezők a folklórnak szentelték. Még a kellemetlen időjárás sem vette el a néptáncosok kedvét. Nagy sikert aratott Kricsfalusi Miklós néptáncos, az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes, a derceni Gyöngyösbokréta, a csapi Nárcisz táncegyüttes, valamint a beregszászi Atasz tánccsoport is. Őket vidékünk popegyüttesei, szólistái követték. Emellett a Nagyberegről érkezett művészkerékpárosok kápráztatták el a nagyérdeműt.
Megszokottá vált, hogy minden este sztárok lépnek fel. Nem volt ez másként szombat este sem. Az amúgy is remek hangulatot Ivanna Melaj előadó műsora fokozta. De hogy még mindig lehet emelni a hangulatot, az akkor bizonyosodott be, amikor a színpadra lépett az Irigy Hónaljmirigy. A közkedvelt zenekar pillanatok alatt fergeteges bulit varázsolt, a közönség velük együtt énekelte a jobbnál jobb számokat.
A táborlakók bánatára elérkezett a fesztivál utolsó napja, a vasárnap. A fiatalok ekkorra már kellemesen elfáradtak, mégis alig várták, hogy este legyen, hiszen Péterfalvára érkezett Dj. Sterbinszky és Dj. Spy the Ghost, akik hajnalig szórakoztatták a fiatalokat.
Bizony, megérte kijönni! hallhattuk a fiataloktól, akik már alig várják, hogy jövőre is megrendezésre kerüljön a fesztivál. De hogy így lesz-e, az egyik későbbi számunkból kiderül.
Hegedűs Csilla
|