2006. augusztus 8., kedd Országos közéleti lap II. évfolyam, 119. (181.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Kultúr-tár
Új kiállítás nyílik

A Kárpátaljai Megyei Boksay József Szépművészeti Múzeumban augusztus 10-től új tárlattal várják az érdeklődőket.

Idén méltatjuk vidékünk képzőművészeti iskolájának két megteremtője, Erdélyi Béla és Boksay József születésének 115. évfordulóját. Ennek apropóján a művészek munkáiból nagyszabású kiállítást rendeznek a múzeum munkatársai, amely a tervek szerint, az év végéig lesz megtekinthető.

Nemzetközi kórustalálkozó

Az elmúlt héten kezdődött és tegnap ért véget a huszti járási Alsószelistyén egy nemzetközi kórustalálkozó.

Erre elsősorban olyan karmesterek kaptak meghívást, akik mesteri fokozattal rendelkeznek. A találkozó szervezője a svájci NeSTU művészeti alapítvány és az ungvári Cantus Kamarakórus volt.

Előkerült a műkincsek egy darabja

Megkerült az Ermitázsból eltűnt 221 műkincs második darabja.

Az elsőről, a másfél száz éves serlegről a bejelentést egy moszkvai antikvárium tette, ahová a műkincs 2004-ben került. A minap egy szemeteskukában találtak rá az első ikonra. A most megtalált, 19. századi, smaragdokkal díszített ezüstkeretes ikonra egy telefonhívás vezette az orosz nyomozókat, akik szakszerű csomagolásban találták meg a műremeket egy konténerben, a rendőrség tőszomszédságában. A kincsek július végén észlelt eltűnéséről továbbra is csak találgatások vannak.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó