| 2006. augusztus 1., kedd |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 115. (177.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Közel két tucat festményt loptak el Jurij Herc, neves kárpátaljai festőművész műterméből. Az utóbbi hónapokban ez már a sokadik hasonló bűncselekmény. A kirabolt alkotót műtermében kerestük fel. »»
|
Lapunk hasábjain nemrég beszámoltunk róla, hogy az ungvári járási tanügyi osztály ki akarja telepíteni a postahivatalt a helyi általános iskola épületéből, hogy a helyiségben működhessen az iskola konyhája. Nos, azóta némileg változott a helyzet, pontosabban bonyolultabbá vált, tudtuk meg Bilakovics Sándortól, a Nagygejőci Községi Tanács elnökétől. Nem véletlenül. Egyesek már sugárveszélyről beszélnek, ami akár a nagygejőci iskolában és óvodában tanuló gyermekek egészségét is veszélyezteti! »»
|
Az államfő kezdeményezésére a múlt csütörtökön kezdődtek azok a tárgyalások a parlamenti pártok vezetőinek részvételével, aminek célja egy nemzeti egységkoalíció létrehozása. A megállapodásra azonban még mindig várni kell. »»
|
Az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium alig egy hónapja adta meg az engedélyt nemzeti egyetemünknek a sztomatológiai kar megnyitására. A hír futótűzként terjedt és már első nap 73 kérvény feküdt a felvételi bizottság asztalán. A száz helyből 25 államilag finanszírozott. A felvételi vizsgák a múlt héten fejeződtek be, jelenleg még folyik a diákok besorolása. »»
|
Az utóbbi időben sokan sokféleképpen próbálnak némi plusz megélhetést kicsikarni a földből, de valószínűleg nagyon kevesen vannak azok, akik mindent egy lapra feltéve el mernék vállalni a főállású farmer életét. Hajnali négykor kelni, sötétedésig izzadni és éppen csak megélni ez bizony nem valami csábító. »»
|
Pontrendszerrel kívánja a német kormány irányítottabbá tenni, korlátozni a zsidók bevándorlását a volt Szovjetunió területéről a Der Spiegel című lap szerint. Az intézkedés nem terjedne ki a nácizmus üldözötteire. »»
|
A hétvégén megkezdődött a labdarúgó Borsodi Liga 2006/2007-es szezonja, a magyar futball történetében először a Ferencváros nélkül. Győzelemmel kezdte a Borsodi Ligát a bajnok Debrecen, amely a Rabotnicki elleni BL-visszavágóra készülve erősen átalakított gárdával 2-1-re verte a büntetőt hibázó Pécset. A Győr kispadján sikeresen mutatkozott be Pajkos János, a kisalföldiek a Honvéd ellen tartották otthon a pontokat. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |