|
Elhunyt Zenthe Ferenc
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai-díjas, kiváló és érdemes művész.
A művészt, hosszan tartó betegség után, vasárnap érte a halál. Zenthe Ferenc hetvennél több filmben és tévéjátékban szerepelt. Egyik leghíresebb szerepe a Tenkes kapitány volt a Magyar Televízió 1962-ben forgatott nagy sikerű sorozatában. Nagy sikert aratott a Magyar Rádió Szabó család című folytatásos családregényében, valamint a Magyar Televízió Szomszédok című sorozatában. Pályája kezdetétől a közönség szeretete övezte. "A Szabó családban lassan negyven éve benne vagyok, emellett csupa olyan filmet csináltam, hogy amikor az emberek megláttak az utcán, éreztem, hogy szeretnek" emlékezett a művész. A filmgyártás és a televízió is jobbnál jobb feladatokat bízott rá. Romantikus vígjátékok főszerepeiben is nagyot alkotott: a 2x2 néha 5, a Mese a 12 találatról, a Kölyök, a Fapados szerelem című filmekben. Később egyre inkább jellemszerepeket formált meg. 1983-ban készült az Oscar-díjra is jelölt magyarNSZK koprodukció, a Jób lázadása, amelyben Zenthe Ferenc a Tisza-menti, módos falusi zsidó szerepében tűnt fel, aki keresztény kisfiút fogadott örökbe a második világháború alatt. Játékfilmben utoljára a Magyar vándor című filmben szerepelt 2004-ben.
|