| 2006. július 27., csütörtök |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 111-112. (173-174.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Amikor néhány évvel ezelőtt Albók Ödön salánki vállalkozó meg-nyitotta a környék első pékségćt, tudta, hogy akármi is történjék ebben a zűrzavaros, cudar világban, kenyérre mindig szükségük lesz az embereknek. »»
|
Kedd esti különleges ülésén a parlament határozatot fogadott el arról, hogy hatályon kívül helyezi a leköszönt törvényhozás januárban hozott döntését, mely értelmében menesztették a Jurij Jehanurov vezette kormányt. Ezzel a képviselők a parlament feloszlatásának lehetőségét próbálják kizárni írta a Kommerszant című lap. »»
|
A divat nemcsak az öltözködésben, viselkedésben nyilvánul meg, hanem a hajviseletre is rányomja bélyegét. A fejünket öltöztető hajkorona színe, formája meghatározza egyéniségünket és akár hovatartozásunkat is. Olykor a haj stílust alkot. »»
|
Manapság, a nagy építkezések időszakában, nagy üzletnek számít a homokbányászat. Ez rendben is van, de csak abban az esetben kivitelezhető a kitermelés, ha az nem veszélyezteti a környéken élők életét. »»
|
A nyárhoz kapcsolódó olyan kellemes dolgok mellett, mint a vakáció, a nyaralás, a kirándulás, sajnos ebben az évszakban számos veszély is leselkedik ránk. A számtalan fertőzés és nyavalya mellett az egyik legelterjedtebb nyári betegség a leptospirózis. »»
|
Létezik-e bármilyen módja annak, hogy elviselhetőbbé tegyük a pokoli forróságot? Mit tegyünk, hogy túléljük az extrém nyári napokat, ha még akkor is kénytelenek vagyunk dolgozni, miközben mások a lábukat áztatják a tengerben? »»
|
Korábban Moldovában üdültek, de az idén Kárpátalját választották táboruk helyszínéül a Baptista Szeretetszolgálat aktivistái, akik csernobili gyerekek üdültetését vállalták magukra. »»
|
Kárpátalja továbbra is az ország egyik legbékésebb megyéje. Ez a megállapítás érvényes a bűnözési statisztikára is. Miközben az országban instabillá vált a belpolitikai helyzet, régiónkban jelentős sikereket értek el a bűnüldöző szervek. Sikerült visszaszorítani a bűnesetek számát. Örvendetes, hogy az országos összevetésben is a legjobb mutatókkal rendelkező régiók között tartják számon megyénket. Érzékeltetésképpen: országos átlagban 45,1 bűncselekmény jutott az év első felében 10 000 lakosra, miközben vidékünkön mindössze 23,6. »»
|
Olyasmi fordulhat elő a magyar futballbajnokságban, mint még soha: először rendeznek pontvadászatot a legismertebb és legnépszerűbb magyar csapat, a Ferencváros nélkül. A csődközeli helyzetbe jutott egykori patinás együttest hosszú huzavona végén csak eltiltották az NB I-től. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |