| 2006. július 25., kedd |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 110. (172.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
A megyeszékhely piacain uralkodó áldatlan állapotokról, a Korjatovics téri kereskedők kálváriájáról lapunk már nem egy ízben tudósított. A város vezetése most úgy tűnik, határozott lépésre szánta el magát. »»
|
Szép hagyománnyá vált, hogy a beregszászi járási Makkosjánosiban júliusban megünneplik az Annákat. Az Anna-napi sokadalomra az idén július 23-án került sor. »»
|
Sokakat vonzott az a közösségi sportnap, amit Nagypaládon rendeztek a helyi községi tanács, a nagypaládi és a szomszédos, fertősalmási UMDSZ-alapszervezet támogatásával. »»
|
Turisták szenvedtek tragikus balesetet a Hoverla térségében. Egy év leforgása alatt immár sokadik alkalommal bizonyította a Kárpátok, hogy a hegyei között jó ugyan pihenni, ám az ember csak parányi játékszer a természet tenyerén. S aki nem számol ezzel, az könnyen úgy járhat, mint azok az ivano-frankivszki turisták, akik a Kökörcsines-hegy 1227 méteres csúcsán kerültek bajba. »»
|
Az Alkotmánybíróság hiánya, a tény, hogy a kormány immáron huzamosabb ideje csupán ügyvivő minőségben tevékenykedik, a parlament feloszlatásának réme bármennyire is hihetetlen, mindez, legalábbis az eredmények erre utalnak, az ukrán gazdaságra jótékony hatással van. »»
|
A Mezőkaszonyi Művészeti Iskola több mint százéves épülete sürgős felújításért kiált. Babály István igazgatóhelyettes elmondása szerint a taninté-zetben eléggé mostoha körülmények között dolgoznak a zenetanárok, akik 103 gyereket részesítenek elsősorban klasszikus hangszeres képzésben. Fúvós, vonós, húros, pengetős és egy éve már népi hangszeres oktatás is folyik az intézetben. Az utóbbi a furulyára és a citerára korlátozódik. Mindenképpen bővíteni szeretnék a szakképzést, például koreográfiai és képzőművészeti oktatással, viszont a szegényes körülmények, a korlátolt lehetőségek egyelőre ezt nem engedik. »»
|
Feledhető játékkal, némi bírói segédlettel és egy adag szerencsével sikerrel mutatkozott be a másodosztályú országos labdarúgó-bajnokság első fordulójában az élvonaltól májusban búcsúzó FK Zakarpattya. A klubnál a felső ligába való visszakerülést tűzték ki célul, ám az első játéknapon látottak alapján ez nem lesz könnyű. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |