|
Izrael folytatja a harcokat
A Hezbollah csapásai már kevésbé intenzívek, de az izraeli hadsereg egyelőre nem fogja vissza Libanon elleni offenzívájának a hevességét.
Udi Adam, az észak-izraeli katonai körzet parancsnoka számolt be a Hezbollah csapásainak gyengüléséről, s ezt annak tudta be, hogy sikerült szétzúzni a síita szervezet fegyverkészletének és légvédelmi rakétáinak egy jelentős részét. Naponta átlagban mintegy százhúsz rakétalövedék csapódott be Izrael északi területeire, de az utóbbi két napban ez a szám nagymértékben apadt. Adam szerint a hadművelet még három-négy hétig folytatódhat. Ehud Olmert izraeli kormányfő közleményben jelezte, hogy az akciót mindaddig nem hagyják abba, ameddig Izrael nem éri el a Hezbollah által elrabolt katonáinak kiszabadítását, és nem garantálja az ország északi részének biztonságát.
Izrael hajlandó fontolóra venni egy fogolycserét is Libanonnal, de csak a hadművelet befejezése után jelentette be Avi Dihter közbiztonsági miniszter. Az nem derült ki a szavaiból, hogy a kormány nevében beszél, vagy saját személyes véleményét fejti ki. Dihter a hónap elején a fogságba esett izraeli katona esetében is kezdeményezte, hogy Izrael jóakarata jeléül szabadon engedhetne palesztin foglyokat, ha a gázai milícia elengedi az izraeli tizedest.
Közben hat brit hadihajó érkezett a libanoni partok közelébe, Bejrútban pedig gyors bevetésű erők tartózkodnak mondta Tony Blair brit kormányfő. Kim Howells brit külügyi államminiszter a londoni alsóházban a francia partokon 1940 májusában bekerített több mint háromszázezer szövetséges katona Angliába menekítésére utalva azt mondta: a még Libanonban maradt britek evakuálása "Dunkerque óta a legnagyobb ilyen akció lehet".
|