2006. július 20., csütörtök Országos közéleti lap II. évfolyam, 107-108. (169-170.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Szélrózsa
Jövő héten tusványosi "Mini-Máért"

Valamivel kevesebb politikát, de annál több kikapcsolódási lehetőséget ígérnek a székelyföldi Tusnádfürdőn a jövő kedden kezdődő, immár tizenhetedik alkalommal rendezendő Bálványosi Nyári Szabadegyetem szervezői, akik a táborba várják Orbán Viktort, a Fidesz, Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), valamint Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét is.

"Így is lehet – Egy másik Románia, egy másik Magyarország" – ez a mottója az idei tábornak. A közéleti témák mindenesetre továbbra is túlsúlyban lesznek. Az első napon Románia és Magyarország Európai Unión belüli viszonyát próbálják elemezni a meghívottak, köztük Adrian Severin európai parlamenti megfigyelő, Bogdan Olteanu, a román képviselőház elnöke, Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő, és sokan mások.

A rendszerváltás romániai és magyarországi éveit is górcső alá veszik. A tábor második napja főként a gazdaságé, a meghívottak az állam és a vállalkozói szféra viszonyát boncolgatják majd. Külön beszélgetés keretében szó lesz a csángók helyzetéről is. Pluralizmus, összefogás, autonómia címmel eszmecserére is sor kerül a romániai magyar politikai paletta legkülönbözőbb pólusain álló közéleti szereplők között, így közös asztalnál ütközteti nézeteit Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor, Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke, Tulit Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke.

Az e témáról kezdett párbeszéd pénteken folyatódik Markó Béla és Tőkés László között. A határon túli magyarság szervezeteinek képviselői a regionalizmus és az önkormányzatiság kérdéseiről beszélgetnek majd. A tusványosi "mini-Máért" meghívottai között van Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke, Egeresi Sándor, a vajdasági tartományi parlament alelnöke, Kern Imre, a VMSZ ügyvezető alelnöke, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.

Mint minden esztendőben, a tábor legfontosabb mozzanata szombat délelőtt lesz, amikor Orbán Viktor tart előadást, az idén Egy másik Magyarország címmel.

Egyre népszerűbb Fico és Slota

Több mint 5 százalékponttal emelkedett Robert Fico szlovák miniszterelnök népszerűsége azóta, hogy megnyerte a június 17-i parlamenti választásokat. A kormányfőt népszerűségben a magyarellenes Ján Slota, Ivan Gasparovic államfő, majd Vladimír Meciar követi.

 A szlovák statisztikai hivatal közvélemény-kutató intézetének felmérése szerint a szlovákok jelenleg Ficóban bíznak a legjobban, bizalmi indexe a júniusi 27,4 százalékról júliusban 32,5 százalékra emelkedett. Fico után leginkább Ján Slotában, az új kormányba bevont, szélsőségesen magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezérében bíznak a szlovákok, 12,6 százaléknyian.

 Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke iránt a szlovák állampolgárok 9,4 százaléka viseltetik bizalommal.

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó