2006. július 20., csütörtök Országos közéleti lap II. évfolyam, 107-108. (169-170.) szám
Hirdessen Ukrajna egyetlen országos magyar lapjában
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Dohány-kór, rejtett éhínség, AIDS...
Első számú ütőkártya – a megelőzés

Köztudott, hogy a szervezet számos betegségének hátterében a dohányzás, a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a kábítószer-, az alkoholfogyasztás áll. A megelőzést, a felvilágosító munkát épp ezért minél korábban el kell kezdeni.

A fiatalkorúak egészséges szellemben való nevelésének feladatát a megyeszékhelyen az Ungvári Városi Gyermekpoliklinika bázisán 1999-ben külön e célból alakult osztály látja el. Jelszava: "Egészséges társadalomban egészséges emberek – a megelőzés révén". Az idén több tematikus kampányt bonyolítottak le.

Az első negyedévben kiemelt helyen szerepeltek az influenzával és a tbc-vel kapcsolatos tudnivalók propagálása. Az egészségügyi szakemberek előadásokat tartottak a város iskoláiban, kerekasztal-beszélgetéseket szerveztek, melyeken tesztelték a gyerekek ismereteit.

A másik, évek óta egyre nagyobb veszélyt jelentő egészségkárosító rizikófaktor, a dohányzás. Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a cigarettázás a világon évente hárommillió ember halálát okozza. Ukrajna sajnos vezet ezen a listán: évi 107–123 ezer egyén veszti életét e káros szenvedély miatt. A férfiak körében nem csökken, a nők körében pedig növekvő tendenciát mutat, s ami még riasztóbb, a füstimádók tábora egyre fiatalabb. Kimutatások tanúsága szerint a városi 13–16 éves korú gyerekek többsége már kipróbálta a cigarettát, rendszeresen pedig a 12–14 éves fiúk 7 százaléka, a lányok 2,7 százaléka dohányzik. Egyes szakemberek egyenesen dohányjárványról beszélnek.

Még ennél is nagyobb problémát jelent a fiatalkorúak kábítószer-fogyasztása. Az országban évente regisztrált 10 ezer új betegből 600 fiatalkorú. A narkológusok nyilvántartásában szereplő emberek 90 százaléka majd harmincéves, minden ötödik nő. A kábítószer-fogyasztással együtt járó szociális devianciák – ellenőrizetlen tettek, öngyilkosság, bűncselekmények – rendkívül nagy gondot jelentenek mind a család, mind a társadalom számára. S ne feledjük, a közös tű használata révén a HIV/AIDS-fertőzés is elsősorban az ő körükben terjed.

Fentebbi témákban szakembereink 31 előadást és 86 beszélgetést tartottak az iskolások körében, számos tájékoztató füzet került szétosztásra. Tanulságosnak bizonyult a középiskolások körében végzett tesztelés. A Megyei Egészség Központ által kidolgozott kérdéseket 1554 tizenegy–tizenhét éves fiú és lány válaszolta meg. Kiderült, hogy a rendszeresen dohányzó válaszadók 14%-a 12–13, 12%-a 14–15 éves korában gyújtott rá először. Többségük 2-3 hrivnyás cigarettát vásárol, s döntően baráti körben és közterületen (park, utca, kávézó, bár stb.) füstöl. 31 gyerek vallotta azt, hogy otthon is cigarettázik. 298 állítja, hogy koruk miatt az árusok soha nem tagadták meg a kiszolgálást. Ugye, elgondolkodtató? Ahogyan az is, hogy a megelőzéssel foglalkozó egészségügyi dolgozók körében sem jobb a dohányosok aránya.

Az ember közérzete szorosan összefügg az elfogyasztott táplálékkal, valamint a fizikai tevékenység mértékével. Hazai kutatások arról árulkodnak, hogy a lakosság étrendjének 40 százalékát zsírok (elsősorban állati eredetűek), kalóriabevitelének 80%-át szénhidrátok (kenyér, cukor, burgonya) alkotják. Ez "rejtett éhínségre" utal, azaz arra, hogy szervezetünk nem jut elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz, fehérjéhez. A helytelen táplálkozás pedig vérszegénységhez, csontritkuláshoz, fogszuvasodáshoz, a fizikai és szellemi fejlődés lelassulásához, az immunrendszer gyengüléséhez vezet. A mozgásszegény életmód pedig súlyfölösleget eredményez. A rendszeres testedzés fontosságára egészségvédelmi kampánnyal hívtuk fel a gyerekek figyelmét. Ennek keretében a városi iskolások sportvetélkedőkön mérték össze erejüket.

Szókratész mondta egykor, hogy az egészség nem minden, de nélküle minden más értelmét veszti. Tehát kevés csupán életben lenni, teljes értékű életet csakis egészségesen érdemes élni!

Ljubov Dovhanics,

az Ungvári Városi Gyermekpoliklinika osztályvezetője

Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó