|
Javult a közbiztonság Munkácson
A közbiztonság alakulása volt a fő téma a munkácsi városi belügyi osztály vezetőjének sajtótájékoztatóján.
Mihajlo Stefko elmondta, hogy a településen az év első felében 1291 bűncselekményt regisztráltak. 359 esetben megindították a bűnvádi eljárást. A város főrendőre úgy vélekedett, hogy a lehető legszorosabb együttműködést kell kialakítani a polgárokkal. Ennek érdekében őszintén kell szólni a problémákról, minden hozzájuk forduló panaszát, véleményét türelmesen meg kell hallgatni és természetesen a legfontosabb, hogy a rendőrök megfelelően reagáljanak ezekre.
Az eredményekről szólva a belügyi osztály vezetője elmondta, hogy az előző évhez képest jelentős mértékben javult Munkácson a közbiztonság. Sikerült visszaszorítani a vagyon elleni bűncselekmények számát, kevesebb volt a garázdaság, az autólopás, illetve a fegyverrel és kábítószerrel való visszaélés.
A munkácsi rendőrök a napokban göngyölítettek fel egy bűnszövetkezetet, mely a Latorca parti városban követett el sorozatos rablásokat. A banda a szomszédos megyékben bujkált, onnan indította akcióit. Részben ennek a bűnszövetkezetnek a számlájára írható, hogy nőtt a súlyos bűncselekmények száma. Öt emberölésből egynek az elkövetőjét nem sikerült elfogni.
Sz. E.
|