| 2006. július 20., csütörtök |
Országos közéleti lap |
II. évfolyam, 107-108. (169-170.) szám |
 |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Az egyházzal, a vallással kapcsolatos problematikus kérdések felvetése, a közösségek belső életének kritikus vizsgálata nagy körültekintést igényel. Hatványozottan igaz ez a kárpátaljai magyarság hitéletével kapcsolatban, hisz alig másfél évtizede gyakorolhatjuk szabadon vallásunkat, ez a rövidnek mondható idő még nem feledtette a korábbi üldöztetéseket, megtorlásokat. Ezért érthető, hogy a tisztelendők, tiszteletesek, az egyházi közösségek vezetői, tagjai igen érzékenyen reagálnak arra, ha a világi oldalról kutakodnak dolgaikban. »»
|
Lesz-e Ukrajnának új kormánya? Ez a kérdés immár hónapok óta foglalkoztatja a hazai közvéleményt. S bármilyen fura, a politikusok hatalomért vívott csatározásai dacára javulnak az ország gazdasági mutatói. Ugyanakkor ismét sátorozók jelentek meg a Majdanon, hogy ellenezzék vagy éppen támo-gatásukról biztosítsák a válságkezelő koalíciót, mely az USZP, a Régiók Pártja és a UKP parlamenti képviselőiből állt össze. Az alábbiakban a szocialisták megyei vezetője, Olekszij Prisztaja mondja el véleményét az országban kialakult belpolitikai helyzetről. »»
|
A kijevi utcákon egyre több a tüntető. Kedden, miközben a törvényhozás falai között a parlamenti bizottságok személyi összetételéről döntöttek, a ráda közelében nyolcezernél is több demonstráló gyűlt össze. Egyik fele a válság-ellenes koalíció mellett, másik fele pedig az ellen emelte fel a hangját. »»
|
Kánikula. Tikkasztó hőség. Szinte elviselhetetlen. Az ember legszívesebben minden ruha-darabjától megszabadulna. A nagy hőségben csak egy megoldás lehet irány a vízpart. De mit viseljünk a strandon, a tó- és folyóparton. Akárcsak az utcán, úgy a vízparton is "öltözködünk", trendinek akarunk látszani. »»
|
Az utóbbi napokban több ugocsai uborkatermesztő jelezte, hogy valami nincs rendjén az ültetvényén. A különböző betegségek és kártevők ellen ma már meglehetős hatékonysággal tudnak védekezni a gazdák, ám ami most történt, az előtt értetlenül álltak. A gyönyörűen fejlődő telepítvények nem a Harmónia fajtától elvárható formájú és nagyságú termést hozta, hanem valamilyen furcsa, leginkább tökre hasonlító széle-hossza egy növény fejlődött a virágokból. »»
|
A Munkácsi Városi Tanács gazdasági szakembereinek elemzése szerint a Latorca-parti város életében a korábbi évekhez hasonlóan az idén is az iparvállalatok játsszák a főszerepet. Szvitlana Vaszilcsuknak, az ipari osztály új vezetőjének jóvoltából már rendelkezésünkre állnak 2006 első felének ide vonatkozó adatai. »»
|
Köztudott, hogy a szervezet számos betegségének hátterében a dohányzás, a helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a kábítószer-, az alkoholfogyasztás áll. A megelőzést, a felvilágosító munkát épp ezért minél korábban el kell kezdeni. »»
|
Kezdetét vette a Juventus kiárusítása Európában, a legfrissebb hírek szerint a Milan csapatánál is megnyílt a "bolt". A klubot sújtó pontlevonás után a 20062007-es évadban nemzetközi szinten legfeljebb az UEFA-kupában szerepelhet a gárda, és ez egyre több milánói futballistát késztet arra, hogy kétszer is meggondolja maradását. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2006 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |