|
Sötét percek
Csempészett kozmetikumok
A vámszabályok kijátszása révén próbált tekintélyes mennyiségű kozmetikai cikkeket behozni az országba egy ukrán állampolgár a Záhony Csap közúti határátkelőn. A férfi nemes egyszerűséggel "elfelejtett" vámnyilatkozatot tenni a gépkocsijában lévő 1866 darab kozmetikai termékről. A vámosok által közel félszázezer hrivnya értékűre becsült szépségápolási cikkeket lefoglalták.
Kizuhant vagy kilökték?
Tisztázatlan körülmények közt vesztette életét egy 64 éves asszony Munkácson. A holttestet a szomszédok találták meg. Mint azt a nyomozók megállapították, az asszony kizuhant ötödik emeleti lakása ablakából. Egyes jelek szerint öngyilkosság történt. Ugyanakkor nem vethető el az idegenkezűség sem. Ezért az ügyben folytatják a nyomozást.
Kirabolták a vendéget
Tekintélyes pénzzel a zsebében érkezett az egyik munkácsi járási szanatóriumba gyógykezeltetni magát egy 38 éves férfi. Ám alig csomagolt ki, máris bűncselekmény áldozatává vált. Távollétében tolvaj járt a szobájában és kerek 10 000 eurót lopott el. A bűncselekményről értesítették a rendőrséget, de a tolvajt egyelőre nem sikerült kézre keríteni.
Leszúrta a fiát
45 éves fiát késelte meg egy 71 éves férfi Munkácson. Az idős ember összeveszett a fiával és a dulakodás hevében súlyosan megsebesítette. A két férfi előzőleg együtt poharazgatott. Amikor dulakodni kezdtek, az apa felkapott egy konyhakést és mellkason, valamint hasba szúrta a fiát, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
Liliomtipró apa
12 éves kislányával fajtalankodott egy 35 éves férfi a Técsői járás egyik településén. A liliomtipró pedofil férfit a felesége érte tetten. Az asszony azonnal értesítette a milíciát. Az erőszakoskodó apát őrizetbe vették.
|