A Kulcslyuk mai vendége Ambrus Pál, a Técsői Református Líceum igazgatója.

– Végzettsége szerint matematikus. Minden helyzetre van megfelelő képlete?

– Tudományosan bizonyított, hogy a matematika ugyan nem az egyetlen tantárgy, amely fejleszti a logikai gondolkodást, de mégis kreatívabbá teszi művelőjét. Belső késztetést érezve, hogy minden problémára, konfliktusra megoldást találjunk.

– Miért választotta a pedagógiai pályát?

– Első generációs diplomás vagyok, tehát eleve nem készültem tanárnak. Sőt, az egyetemen a harmadik évfolyamig egyre csak hangoztattam: én bizony soha nem fogok tanítani. Aztán negyedévesen tanári gyakorlatra kerültem, ahol akkora hatással voltak rám a gyerekek, hogy úgy éreztem: ez az én hivatásom! A tanulókkal azonnal szót értettem: közvetlen kapcsolatba kerültem velük. Észrevettem azt is, hogy hatással vagyok rájuk. Ennek immár 33 éve. Nem bántam meg.

– Ennyi pedagógiai tapasztalattal a háta mögött melyik gyerektípus áll közelebb az egyéniségéhez: a szorgalmas, mindent megtanuló, de kreatív gondolkodásra alkalmatlan, vagy a laza magaviseletű, de tudásban is fogékony?

– Bátran állíthatom, mindkét típussal akadt dolgom. Mégis azt gondolom, hogy az a diák, amelyik önmagát, a saját énjét adta, többet el tudott érni nálam. Az őszinteséget mindig toleráltam. Függetlenül attól, hogy jó előmenetelű vagy gyengébben teljesítő volt az ifjú ember. A hamisságot, a hamis embereket soha nem kedveltem. Valahol belsőleg taszított még a velük való érintkezés is.

– Egy matematikust be tudja csapni a kereskedő?

– Mindig céllal indulok el vásárolni. Tudom, mit akarok venni, és mennyibe kerül majd. Ha történetesen nem vagyok biztos az árában, akkor megkérdezem a kereskedőt és fejszámolással előbb kikalkulálom a végösszeget.

– Visken született, a helyiekről azt tartják, hogy szorgalmasak, de nyakas emberek. Közéjük sorolja magát?

– Igen, ez bennem is megvan, gyakran szememre is hányják. Nem vagyok egy engedékeny típus. Kivételt csak a gyerekek képeznek. Ám ha egy felnőttnek háromszor elmagyarázok valamit és látom, hogy még mindig nem érti, akkor részemről a kommunikálás befejezettnek tekintendő.

– Kit könnyebb irányítani, a felnőttet vagy a gyereket?

– A gyereket. Mert az olyan, mint egy jó tészta, alakítható, gyúrható és formálható.

– Hogy áll a művészetekkel?

– Szeretem a szép festményeket. Utazásaim során, ha volt rá alkalom, mindig elmentem az adott város múzeumába, megnéztem a tárlatokat. A zenében a klasszikusokat részesítem előnyben. Egyébként, ha hosszabb ideig vagyok egy idegen városban, azonnal veszek egy helyi térképet. Kijelölöm azokat a helyeket, amelyeket mindenképpen meg szeretnék nézni és gyalog keresem fel. Remek szórakozás, mindenkinek ajánlom. Egyszer egy három hónapos továbbképzésen voltam Kijevben és ezt az elvet követve, húsz-harminc kilométereket gyalogolva, mindent megnéztem, a botanikus kerttől kezdve a legeldugottabb kis múzeumig.

– Soha nem vonzotta az áttelepedés?

– Nem. Mindig úgy éreztem, hogy itt nagyobb szükség van rám.

– Van példaképe?

– A Tiszapéterfalván élő Bíró Andor. Nagyon becsülöm mindazt, amit tett Kárpátaljáért, az itt élő magyarokért. Hasonlót eddig senki sem tudott megismételni. Vagy a már elhunyt Molnár Bertalan, akiről talán kevesen tudják, hogy az ő érdeme a magyar iskolák megnyitása. Ők nem veregették a mellüket, hogy mekkora nagy magyarok. Csak tették a dolgukat. Kevés ember merte ezt vállalni.

– Szerencsés embernek tartja magát?

– Azt hiszem, igen. Már abból a szempontból, hogy mindig egy olyan csapatot tudtam magam mögött, akikre biztosan számíthattam és építhettem. Ma is vallom, hogy csapatmunkával akár hegyeket mozgathatunk meg.

– Kerüli a konfliktusokat?

– Igyekszem, bár rettentően ki tud hozni a sodromból, ha megígérnek valamit, és nem teljesítik. A korral azonban kezdek egyre higgadtabbá válni, és azt hiszem, ezt a rossz tulajdonságomat is lassan kinövöm.

– Kudarc?

– Rengeteg volt az életemben. Mindig a közösségért tettem mindent, tehát nem önös érdekekből. Ha nem sikerült, rettenetesen elkeserített.

Aztán lassan kezdtem magamban összerakni az elért eredményeket. Büszke vagyok a líceumra. A diákjaimra, akik lassan már visszatérnek hozzánk tanítani. A családomra, akik mindig ott álltak a hátam mögött.

– Hobbi?

– Az autóvezetés. Ha van egy szabad félórám, beülök és elindulok céltalanul akárhová. Ilyenkor rendezem a gondolataimat és megtervezem a további feladatokat. A vezetés megnyugtat.

– Szereti a kulináris élvezeteket?

– Mivel édesanyám Erdélyből, székely családból származott, inkább az erdélyi konyha áll közelebb hozzám. Egy füstölt csülökkel párosított káposztás paszulyleves teljesen le tud venni a lábamról.

Fedák Anita

Kedvencek:

Étel: káposztás bableves

Ital: sprite

Növény: fenyőfa

Állat: kutya

Zene: klasszikus

Film: romantikus

Olvasmány: újság, szakirodalom

Erényének tartott tulajdonsága: segítőkész

Negatív vonása: konokul ragaszkodik az elveihez