|
Med+Info
Álmatlanságban szenvedünk
Az emberek a szükséges nyolc óránál jóval kevesebbet alszanak állapították meg amerikai kutatók 669 középkorú egyén vizsgálata után.
Hiába tölt a többség akár hét és fél órát is az ágyban, alvásra ebből mindössze 6,1 óra jut. A kísérlet bizonysága szerint 22 perc telik el addig, míg az emberek álomba merülnek. Az is kiderült, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezők többet alszanak. Abszolút győztesek a fehér bőrű nők (6,7). Őket követik a fehér bőrű férfiak 6,1 órával. A fekete bőrű nők 5,9, a férfiak 5,1 órát töltenek átlagosan szendergéssel. A jelenlegi és a korábbi adatok egybevetésekor kiderült, az emberiség egyre kevesebb időt szán pihenésre: míg 1900-ban átlagosan 9, 1970-ben csupán 7 órát töltöttünk durmolással. Pedig a kialvatlanság koncentrációs, összpontosítási és tanulási zavarokhoz vezet, azonkívül elhízást, krónikus stresszt, cukorbetegséget és számos más rendellenességet okoz.
Káros kávézás
A kávéfogyasztás egészségügyi veszélyeinek egy újabb aspektusáról számoltak be amerikai kutatók a változás korában lévő nők körében végzett vizsgálataik nyomán.
Orvosi tapasztalatok szerint a kávé ritkán jótékony hatású, hiszen kevesen állnak meg az ajánlott napi egy csészényinél olvasható a New York Times egészségügyi mellékletében. A koffein alacsony fogyasztás mellett élénkít, nagyobb adagban viszont árt az epének, májnak, vesének, gátolja a szellemi tevékenységet, sőt paradox módon altat. Ha más folyadék nélkül, sietve fogyasztjuk, lökésszerűen hat a szervezetre. Az említettek mellett a legfőképpen támadott szervek: a szív, az idegrendszer, valamint a hasnyálmirigy.
|